Utazás

Hogyan tervezzünk esküvőt

Az esküvő az a pillanat, amire sokan azt mondják, hogy életük legszebb pillanata. Persze ahhoz, hogy ez így is legyen és el tudjuk engedni magunkat ezen a napon, nagyon komoly előkészületekre van szükség.

„Az életet élvezni kell, és majd megtervezi magát” – mondta az Így jártam anyátokkal című tévésorozat egyik szereplője. A sorozat cselekménye ennek megfelelően bonyolódott, de aztán gyakorlatilag egy esküvőben csúcsosodott ki. Amelyre sok minden igaz volt, de az nem, hogy nem kellett alaposan megtervezni. A valóságban a szertartás és a lakodalom megszervezése az egyik legidőigényesebb feladat, amelyet nem árt jó előre elkezdeni. Ha túl vagytok rajta, már tudjátok, ha még nem, akkor, íme, néhány jó tanács, hogyan is kell hozzákezdeni.

1. Az esküvő helyszínének és időpontjának a meghatározása

Az esküvőszervezők tanácsai alapján az előrelátó jegyespár már egy évvel a házasságkötés előtt kiválasztja a megfelelő időpontot, valamint megkeresi az álmaihoz leginkább illő helyszínt. A korainak tűnő dátum azért is jó, mert nem várt akadályok esetén – pl. foglaltság – van még idő egyik vagy másik módosítására. Nem árt már ilyenkor kiszámolni a költségvetést, és megbízni egy esküvőszervezőt.

2. A hivatalos időpontok lefoglalása

Ha az előzőeken túl vagytok, akkor irány az anyakönyvvezető és a templom, mindkét helyen jó előre lehet időpontot kérni. A menyasszonyok leginkább vágyott „kötelessége” is ilyentájt esedékes: az esküvőiruha-szalonok kiválasztása, felkeresése, illetve a ruhák felpróbálása. Ez olyan teher, amely miatt még egyetlen menyasszonyt sem hallottak panaszkodni…

3. Jegygyűrűk és meghívók

Ajánlott fél évvel a tervezett időpont előtt jegygyűrűt vásárolni, összeállítani a vendéglistát, és a hivatalos meghívót megtervezni. Persze utóbbit még küldik ki ilyen hamar, de egy értesítés jól jön a családnak és barátoknak, hogy az általatok kitűzött napra ne nagyon tervezzenek semmit. Ha mindez megvan, jöhet a nászút szervezése, amely szintén alapos kutakodást igényel, hiszen mindenki azt szeretné, hogy ez az alkalom örökre emlékezetes maradjon.

AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódjának főszereplői, Izabella és Kálmán is ilyen előrelátással állt neki esküvőjük megszervezésének. Hogy mivel kezdték, arról az RTL Klubon múlt hét vasárnap már meséltek.

Izabella és Kálmán 25 éve még szinte gyerekként ismerkedtek össze egy falusi bálban. Kilenc éve költöztek össze, azóta született két gyermekük, akik hat és nyolc évesek. Nemrég úgy döntöttek, hogy hivatalosan is összekötik az életüket, és összeházasodnak, így most az esküvőhöz kerestek megfelelő helyszínt.

Ha láttad a műsort, akkor tudod, hogy mit szóltak Zánkához, ha valamiért viszont lemaradtál volna AZ ÉV HOTELE legújabb epizódjáról és kíváncsi vagy a balatoni régió utolsó két indulójára, akkor nézd vissza az adást az RTL Most!-on.

AZ ÉV HOTELE műsor szereplői két újabb balatoni szállodát teszteltek le!

Zen Garden Resort

Az egykori vállalati üdülők helyén felépített Zen Garden Resort közvetlenül a Balaton partján, csendes, nyugodt környezetben, egy hat hektáros parkban fekszik. A körben elszórt alpesi típusú házak egy belső kis tó, egy vízesés és egy szaunaház körül helyezkednek el. Az amerikai konyhás, kétszintes épületekben 6-8 fő is kényelmesen elfér, mindegyik háznak saját terasza van. A resort saját partszakasszal és mólóval rendelkezik, így a nyári strandoláson kívül vitorlázóknak és horgászoknak is kiváló úticél. Hogy a nyugalmat semmi ne zavarja, a bejáratnál lévő parkolóból elektromos kocsikkal szállítják vendégeiket a lakóegységekbe. A resort saját étterme pedig lehetővé teszi, hogy azok is nyugodtan pihenjenek, akik üdülésük alatt ki sem szeretnének mozdulni a gyönyörű környezetből. Hatalmas parti területe és az étterem kiváló rendezvényhelyszín.

További részletek itt.

Aquilo Hotel Panoráma

A Tihanyi-félsziget lábánál fekvő szálloda Balatonra néző szobáiból csodálatos kilátás nyílik a kikötőben ringatózó vitorlásokra és a füredi öbölre. A szobák mindegyikében légkondicionáló fokozza a vendégek kényelmét. A hotel saját felújított, füves stranddal, csónak- és vízisporteszköz-, valamint kerékpárbérlési lehetőséggel várja a hozzánk érkezőket. A szállodához tartozó nyírfákkal és fűzfákkal borított sziget – mely egyedülálló a Balatonon – a zavartalan pihenésre, romantikázásra vágyók és a horgászok igazi paradicsoma, valamint szabadtéri grillpartik rendezésére is ideális helyszín, egyben gyakran ad teret esküvők számára. A hotel saját, udvari parkolóval rendelkezik, a két keréken érkezők számára pedig ingyenes kerékpár-tárolási lehetőséget nyújt.

További részletek itt.

Szavazz és nyerj egy wellness-hétvégét!

A www.facebook.com/azevhotele oldalon vasárnap délig szavazhatsz a műsorban bemutatott szálláshelyek valamelyikére. Ugyanis, aki szavaz, az nyerhet egy wellness hétvégét, abba a szállodába ahová voksát leadta. Idén is minden szavazat számít, ugyanis ez egy verseny, ahol Te döntheted el, hogy melyik szálloda legyen a régió, azaz A HÓNAP HOTELE, majd végül AZ ÉV HOTELE.

Jövő héten kiderül, melyik szálloda kapja a legtöbb szavazatot a balatoni régióban!

Az RTL Klubon futó, AZ ÉV HOTELE televíziós műsor egy újabb fejezet végéhez érkezett. A hét utolsó napján befejeződött az Észak-Dunántúlon található hotelek bemutatása, a tesztelők mind a hat szállodát kipróbálták. Így jövő vasárnap a szavazás lezárása előtt, egy összefoglaló adást láthattok 11:50-kor az RTL Klubon, melyben a műsor készítői az elmúlt hónap hat szállodáját mutatják meg újra a nézőknek.

Az októberben bemutatott szállodák nem veszítették el az egyes adások után begyűjtött voksaikat, ezeket mind vihetik tovább magukkal abba a régiós döntőbe, mely vasárnap veszi kezdetét. A szavazóknak jó hír, hogy van még egy voksuk, amit kedvenc szállodájuknak ajándékozhatnak, annak a hotelnek, amelyik szerintük méltó a régió legjobbja, azaz A HÓNAP HOTELE cím elnyerésére. A szavazás most is a

AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán zajlik.

A következő hat balatoni szálláshely közül választhatsz. A szavazást jövő hét vasárnap délben zárják le:

  • Hotel Silverine Lake Resort****superior (Balatonfüred)
  • CE Plaza Hotel**** (Siófok)
  • Bohém Birtok (Zamárdi)
  • BL YachtClub & Apartments (Balatonlelle)
  • Zen Garden Resort (Zánka)
  • Aquilo Hotel Panoráma (Tihany)

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye, az RTL Klubon futó AZ ÉV HOTELE közönségszavazás lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, azaz a HÓNAP HOTELE végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Mindenki az igaz szerelemre vágyik az életben. Van akinek megadatik már gyerekkorában, de van olyan is akinek egészen felnőttkoráig kell várnia a „nagy Ő”-re.

Oldalak

Utazás
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.