Utazás

Részegen és álmosan vezettek - A következmények sokkolóak

Tudtad, hogy sokkal veszélyesebb fáradtan volán mögé ülni, mint részegen? Egy friss tanulmány eredményei kimutatták, hogy az álmos vezetők felelősek minden hatodik halálos autóbalesetért. Az Amerikai Autós Társaság felhívta a figyelmet arra, hogy akár 1-2 órával kevesebb alvás is veszélyt jelenthet ránk az utakon. Megdöbbentő dolgokat tártak fel az ügyben végzett vizsgálatok.

Két kísérlet, lesújtó eredmények

A kísérlet során az Állítólag (MythBusters) című Amerika-szerte forgatott TV sorozat két műsorvezetője, Tory Belleci és Kari Byron arra vállalkozott, hogy két különböző teszt keretében egyszer becsípve, egyszer pedig fáradtan, kialvatlanul ültek volán mögé. A vizsgálat célja most is az volt, mint a műsor lényege általában, hogy különböző hiedelmeket minden rendelkezésre álló eszközzel bizonyítsanak, vagy megcáfoljanak. A kísérletben mindkét állapotot modellezniük kellett, egy józan, de kimerült állapotot, és egy kipihent, de alkoholos befolyás alatt álló állapotot is. Az eredmények azt mutatták, hogy bár mindkettő esetben – pár feles ledöntése után és nulla alvást követően – meglátszottak a vezetési stílusukon az előzmények, az alváshiányos futam esetében 10-szer olyan rossz eredményeket hoztak az alanyok, mint az ittas verziónál.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...