Utazás

Alig egy óra alatt át lehetne sétálni Amerikából Oroszországba, csak éppen tilos

Ezen a helyen csupán négy kilométer választja el a két kontinenst egymástól.

A Diomede-szigetek

Az ázsiai és az amerikai kontinenst a Bering-szoros választja el egymástól, itt található a világ talán legfurcsább szigetpárja, mivel az egyik az Amerikai Egyesült Államok, a másik pedig Oroszország területéhez tartozik. A két sziget legközelebbi pontjai közti távolság mindössze 3,8 kilométer, vagyis alig egy óra sétával télen – ha befagy a tenger – akár át is lehetne jutni az egyikről a másikra. Ezt azonban a gyakorlatban nem olyan könnyű kivitelezni, mert jelenleg meg van tiltva az átkelés.

A két sziget őslakosai – akár vízi úton, akár a befagyott szoros jegén át – rendszeresen látogatták egymást, eljártak egymás ünnepségeire és kereskedtek is. Az USA-hoz tartozó Kis-Diomede-sziget és az oroszországi Nagy-Diomede-sziget közötti határ 1867 óta létezik, amikor az Egyesült Államok megvásárolta Alaszkát az Orosz Birodalomtól 7,2 millió akkori dollárért. A hidegháború alatt itt húzódott az úgynevezett „jégfüggöny”, amelyet 1987-ben Lynne Cox hosszútávúszó átúszott – teljesítményéhez Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan is gratulált, ami akkor komoly előrelépés volt a diplomáciai enyhülés felé.

Képekért és még több érdekességért lapozd fel a galériánkat!

A két sziget között nem csak ország- és kontinenshatár húzódik, hanem a nemzetközi dátumválasztó vonal is, így aki ezt átlépi, rögtön a következő naptári napon találja magát.
Kattints a további képekért!

Ötszáz Disney-mesébe illő kastély áll elhagyatottan egy török városkában.

Leadfotó: facebook.com/chukchiwatch

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...