Utazás

Ennyi üzemanyag van még az autódban, ha kigyullad a lámpa

A MarketWatch Guides nemrégiben érdekes listát állított össze azokról az autókról, melyek a legtöbb kilométert képesek megtenni azt követően, hogy műszerfalukon kivillant az üzemanyagszint-jelző lámpa.

Így károsíthatod az üzemanyagrendszert anélkül, hogy tudnál róla

A MarketWatch Guides lajstromját szemléző autoszektor.hu emlékeztet rá: akár az üzemanyagrendszer is károsodhat, ha rendszeresen kis mennyiséget tankolunk, és úgy közlekedünk, hogy közben az üzemanyagszint-jelző lámpa is világít. A rendszer abban az esetben is sérülékenyebbé válhat, ha többször rátankoluk, miután a töltőpisztoly már kétszer megakadt.

Bizonyos idő elteltével szennyeződések jelenthetnek meg az üzemanyagtartály alján. Ha a tartályban kevés az üzemanyag, a szennyeződések akár a szűrőt is eldugíthatják. Tele tartály esetében viszont feloszlik a szennyeződés, a szűrő tehát nem lesz leterhelve.

Ha alacsony az üzemanyagszint, akkor érdemes hamar sort keríteni a tankolásra, mert ilyenkor kondenzív képződhet a tartályban, ami a rendszer korrózióját eredményezheti.

A szakemberek szerint akkor legérdemesebb tankolni, ha az üzemanyagszint a felére csökken.
Kattints a további képekért!

A KRESZ-t hamarosan a modern és folyamatosan gyorsuló kor igényeihez szabhatják Magyarországon. Noha az érdemi változásig még nagyjából másfél évet kell várni, a háttérben már rohamtempóban dolgoznak a módosításokon.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Utazás
Lifestyle
Igazi szuperélelmiszer, ami segíti a jobb alvást és hozzájárulhat a jobb bélműködéshez. Méregtelenítő tulajdonságai, az emésztőrendszer támogatása és vitamindús összetétele miatt érdemes beépíteni a...
Lifestyle
A Bika ma partnert találhat egy fontos vállalkozás vagy projekt beindításához. Napi horoszkóp.
Sztárok
A Petőfi Zenei Díj 2020-as Életműdíjasa, Horváth Károly Charlie a Duna Családi kör című műsorának vendégeként mesélt életének változásairól, mindennapjairól és arról, hogyan őrzi meg egészségét.
Sztárok
Emma Roberts az elmúlt években többféle vajszőke színt is kipróbált, időnként némi barna árnyalattal fűszerezte meg frizuráját, 2025-öt viszont egy merész váltással indította.
Sztárok
Tavaly augusztus óta nem láthattuk együtt a sussexieket hivatalos, nyilvános eseményen, most azonban Kanadában végre megtört a jég.
Lifestyle
A gyerekek önbizalmának egyik legnagyobb rombolója nem a kritika és nem is a túlzott szigor, hanem egy harmadik, sokszor észre sem vett, apró tett. Ha kíváncsi vagy, miről is van szó, olvass tovább!