Sztárok

Zámbó Jimmy legkisebb fiát alig lehet felismerni: Adrián döbbenetesen megváltozott, már csak árnyéka egykori önmagának

Zámbó Jimmy legkisebb fia, Adrián elképesztő eredményt ért el: elszántságának és kitartásának köszönhetően nyolc hónap alatt rengeteg pluszkilótól szabadult meg.

Fantasztikus formában van

Több mint 20 éve már annak, mindössze 45 éves korában elhunyt Zámbó Jimmy: halálának híre nemcsak hozzátartozóit, hanem rajongóit is nagyon lesújtotta, hiszen senki sem számított arra, hogy a Király idő előtt elmegy. A baleset körülményei máig tisztázatlanok, azt azonban tudni lehet, hogy az énekest fejlövés érte csepeli családi házukban, majd a kórházba szállítást követően örökre lehunyta a szemét. A legenda három gyermeket hagyott hátra, köztük Adriánt, aki mindössze hat éves volt, amikor elveszítette az édesapját. Időközben természetesen ő is felcseperedett, s ma már komoly, felnőtt férfiként éli az életét – ráadásul 2022-ben drasztikus változáson ment át, ugyanis pár hónap alatt sikerült jó pár kilót leadnia. Mutatjuk:

Zámbó Jimmy legkisebb fia gyerekként veszítette el az édesapját, a nagyközönség nagy része pedig a mai napig teltebb kisfiúként emlékszik rá.
Kattints a további képekért!

Zámbó Jimmy fia, Krisztián az édesapja nyomdokaiba lépett. Hírnevének köszönhetően ma már jómódban él, ám ez nem volt mindig így, gyerekkorában ugyanis nem voltak könnyűek a mindennapok.

Leadfotó: Facebook/ Jimmy Zámbó

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás