Sztárok

Ezt senki sem gondolta volna róla: kiderült, mit dolgozott korábban Vlagyimir Putyin

Putyin, a taxis

Az emberek olykor elfelejtik, honnan jöttek, de Putyinnál nem ez volt a helyzet, az élet ugyanis úgy hozta, hogy nehéz gyermekkora után felnőttként is anyagi problémákkal szembesült, így újra átélte a nélkülözéssel teli napokat. Habár több világsztárról is kiderült már, mit dolgoztak, mielőtt híressé váltak volna, Vlagyimir Putyin korábbi munkájáról tavaly év végéig nem tudtak túl sokan. Az orosz elnök a Szovjetunió bukásakor ugyanis taxisnak állt a gazdasági válság miatt, hogy egy kis plusz pénzhez jusson – habár ekkor Putyin már titkosügynökként avagy KGB-ügynökként tevékenykedett, saját bevallása szerint ez mégsem volt elég ahhoz, hogy jól éljen, így úgy döntött, magánsofőrként fogja keresni a kenyerét. A vezető ezt egy orosz dokumentumfilmben vallotta be, de azt is hozzátette, hogy meglehetősen kellemetlen erről beszélnie, viszont a helyzet nehéz volt, így nem szégyelli, amit tett. Milyen furcsa, hogy ma már neki van magánsofőrje, egykor azonban ő maga volt az, amiért manapság már fizet, nem igaz?

Kíváncsi vagy, hogy a legnagyobb sztárok mivel keresték a kenyerüket, mielőtt híressé váltak? Lapozz, eláruljuk!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!