Sztárok

59 évesen lett öngyilkos a világhírű írónő, aki első idegösszeomlását 13 éves korában kapta: két féltestvére szexuálisan molesztálta őt

Virginia Woolfot az irodalom egyik legkiemelkedőbb alakjaként tartják számon, ám a zárt ajtók mögött az írónő élete tele volt keserűséggel és traumával, amelyek végül öngyilkosságához vezettek.

A feminista, akinek egész életét tragédiák sora árnyékolta be

Az angol regényíró, Virginia Woolf a 20. századi irodalom egyik vezető alakja volt, nem véletlenül: esszéistaként, novellistaként, kritikusként és feministaként is tevékenykedett, az írás pedig már egészen fiatalon elkezdte érdekelni őt, így nem volt számára más út. Olyan művek kapcsolódnak nevéhez, mint a Mrs. Dalloway, a Flush, A világítótorony, a Hullámok vagy éppen az Orlando és a Saját szoba. Bár egy londoni felső-középosztálybeli családba született, Virginiának közel sem volt olyan jó élete, mint ahogyan azt anyagi helyzete mutatta: fiatalon édesanyja árnyékában élt, aki szépségéről volt híres – Julia olyan festőknek állt modellt, mint például Edward Burne-Jones. Apja irodalmár-filozófus volt, valamint ismert kritikus, ezért Virginia irodalmi légkörben töltötte gyerekkorát. Iskolába nem járt, szülei és nevelői tanították őt, egyedülálló műveltségére pedig apja könyvtárában tett szert, ahol rengeteg időt töltött – korán eldöntötte, hogy író akar lenni, ezért minden idejét szenvedélyének szentelte. Igen ám, de karrierjével ellentétben magánélete nem sikeredett szerencsésre: életét tragédiák és traumák sora keserítette meg, első komolyabb idegösszeomlását 13 évesen kapta.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...