Vilmos így kényezteti Katalint, miután lefektették a gyerekeket: minden este megteszi ezt a feleségének

A walesi herceg és hercegné számos édes rituálét követnek, amelyekről sokan úgy gondolják, hogy ez az immáron 23 éve jól működő kapcsolatuk titka.

Segít neki ellazulni

Katalin és Vilmos szerelme mesébe illő történet, amely az évek során csak még erősebbé vált – a nyilvános eseményeken is jól látható diszkrét gesztusaik és gyengéd pillantásaik arról árulkodnak, hogy még mindig ugyanaz a láng ég közöttük, mint 2001-ben, amikor először találkoztak. Házasságuk stabilitását bizonyítja továbbá, hogy számos közös szokást és rituálét alakítottak ki az évek során, ezek a kis, intim pillanatok pedig még jobban mélyítik a kapcsolatukat. Egy korábbi cikkünkben például megírtuk, hogy habár három gyermeket nevelnek, mind a mai napig szakítanak időt arra, hogy olykor megszökjenek kettesben egy meghitt randevúra – ilyenkor pedig rendszerint kedvenc, titkos helyükön, a norfolki otthonuk közelében található tengerparti strandon szoktak sétálni. Ezen kívül van még egy régóta követett hagyományuk, amire mindig az esti órákban kerítenek időt, miután György, Sarolta és Lajos elmentek alduni. Részletek a galériában!

Katalin hercegné korábban nyíltan beszélt az anyaság kihívásairól, ennek ellenére ügyesen egyensúlyoz a három gyermek nevelése és a királyi kötelességek között. II. Erzsébet királynő halála óta viszont még több feladata lett, ám férje, Vilmos herceg támogatásával sikeresen boldogul.
Kattints a további képekért!

Vilmos herceg nagyon művelt, képzett és tájékozott előkelőség, aki számos dologhoz ért, ráadásul van egy kevésbé ismert tehetsége, ami bár nem túl hasznos, felesége mégis odáig van érte.

Leadfotó: Samir Hussein/WireImage/Getty images

Forrás: Daily Record

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Gyönyörű, ikonikus estélyiben vette birtokba Zendaya a Madame Tussauds Budapest egyik termét. Zendayát egyik állandó magyar hangja, Törőcsik Franciska színésznő köszöntötte Budapesten.
Egészség
Egyre jobban imádjuk, ha friss fűszert őrölhetünk, de ezeknek a használata során műanyagdarabok kerülhetnek az élelmiszerbe.
Utazás
Az olaszországi Velencében április 18-tól ismét fizetős lesz a belépés előre megjelölt napokon, a múlt évhez képest némi áremeléssel.
Lifestyle
Néha persze mindenkivel előfordul, hogy túllő a célon, és olyan tettekre vetemedik, melyeket később maga is megbán. A most következő csillagjegyek azonban nehezebben veszik észre magukat, mint mások.
Lifestyle
Magyarországon még mindig magas a foglalkoztatottság, és a munkanélküliség sem nőtt olyan mértékben, ahogy azt a gazdaság teljesítménye indokolta volna. Mégis vannak olyan szakmák, melyek háza táján...