Károly és Harry őrülten kiakadt Vilmos hercegre, amikor a trónörökös megcsalta Katalint

Az eset állítólag még Vilmos és Katalin kapcsolatának elején történt, amikor a pár még csak randevúzott egymással, ha azonban Károly és Harry nem lép közbe, Vilmos talán sosem dönt jelenlegi neje mellett.
Ő volt Vilmos herceg első szerelme
Az első szerelem mindenki életében egy meghatározó dolog, bár általában az embereknek két első szerelmük van: a legelső akkor, amikor viszonzatlanul szeretünk valakit, míg a másik, egészen más érzés abba a kategóriába sorolható, amikor megéljük az első komoly kapcsolat élményét, ahol a másik fél is viszontszeret minket. Nos persze vannak olyan szerencsések, akiknek már tényleg legelsőre a második eset megadatik, így magánéletük mondhatni szuperül kezdődik – lényeg a lényeg, ha úgy adódik, hogy az első komoly kapcsolat véget ér, az bizony fájdalommal jár, ha nem akarta mindkét fél igazán a befejezést. Sokan nagyon nehezen tudnak csak továbblépni, ami bizony időbe telik és sok munkával jár – márpedig nem csupán mi, közemberek éljük meg a szakítás momentumát életünk legrosszabb napjaként, de a hírességek, sőt mi több, a királyi család tagjai is, hiszen ők is csak emberek, akik érző lények. Nem történt ez másképp Vilmos herceggel sem, mert hát neki is volt egy első, még jóval Katalin előtt. Az illetőt Jecca Craignek hívják, a herceg pedig többször is úgy utalt már rá, mint a nőre, akit a legjobban szeretett, és akinek apjával is remek viszonyt ápolt. Kapcsolatuk akkor ért véget, mikor Vilmos egyetemre ment, ott találkozott Katalinnal is – amit viszont csak kevesen tudnak, hogy bizony Vilmos és Jecca is megpróbáltak barátok maradni a szakítás után, ami nem igazán sikerült nekik…
Tegnap este elmaradt Tom Jones budapesti koncertje: az énekes nemrég egy posztban üzent a rajongóknak és elárulta, mi történt vele tegnap este.