Sztárok

A Megasztár szerelmespárja nem tud megmaradni egymás mellett a konyhában

Balássy Betty és Varga Feri életét alaposan átírta a koronavírus-járvány. Az utóbbi időben a zenélés helyett kénytelenek voltak mással tölteni az idejüket, de van egy hely, ahol egyszerűen nem férnek meg egymás mellett.

Az énekes házaspárnak régóta fontos az egészséges táplálkozás

Varga Feri és Balássy Betty életét alaposan átírta a koronavírus-járvány. Koncertek és fellépések hiányában Feri asztalosként kezdett dolgozni, Betty pedig belekezdett a régóta halogatott fogyókúrába: eddig 10 hét alatt 13 kilótól szabadult meg.

A két művész életét alaposan megnehezítették a járvány miatt kiszabott korlátozások, de ami rájuk jellemző, hogy mindenből kihozzák a legjobbat, azt most is igyekeztek megtartani.

A súlyommal a küzdelem régi eredetű dolog. A gyerekek után nem sikerült visszaváltoznom, az évek alatt szépen feljöttek a kilók, amit leadni mindig nagyon küzdelmes dolog. Így csináltam a Facebookon egy csoportot, ahova sok nő – sőt férfi is – belépett már. Olyanok, akik eddig nem tudtak sikeresen végigcsinálni egy fogyókúrát, vagy, ahogyan nekem is, egyik fogyás eredménye sem volt tartós” – meséli Balássy Betty, aki szerint a fogyás egy örökös küzdelem, olyan, mint egy túra: hegyre fel és hegyre le. De, ahogy minden túrának, úgy a fogyásnak is megvannak a szépségei.

Engem most az visz előre, hogy ez a Facebook közösség egy igazi motiváló csoport lett. Húzzuk egymást, hetente „mérlegelünk”, és nem csak a fogyási, hanem az étkezési tanácsokat is megosztjuk egymással” – mondja az énekesnő.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...