Sztárok

Fájdalomból bőven kijutott neki: saját lányát temette el az Oscar-díjas színésznő, férjéről pedig kiderült, hogy biszexuális és AIDS beteg

Vanessa Redgrave kivételes pályafutása alatt több tucat mozi- és tévéfilmben szerepelt, számos színházban megfordult, munkásságát pedig seregnyi díjjal ismerték el. Az Oscar-díjas angol színésznő azonban csak a szakmában volt ennyire sikeres – a magánélete sajnos nem alakult felhőtlenül.

Súlyos tragédiák árnyékolják be az életét

Vanessa Redgrave az egyik legnevesebb brit színészdinasztia sarja, színpadon és filmen is apja, Sir Michael Redgrave oldalán mutatkozott be – már fiatalon végigjátszotta szinte az összes női Shakespeare-szerepet, partnere volt Laurence Olivier is. A színésznő 1966-ban Michelangelo Antonioni Nagyítás című filmjében nyújtotta első nagy alakítását, s még ebben az évben Oscar-díjra jelölték a Morgan - Orvosi eset című filmért. A színésznő a közéletben is hallatja hangját: nyíltan kiáll az emberi jogokért, a UNICEF jószolgálati nagykövete, és a Művészek A Rasszizmus Ellen (Artists Against Racism) egyik alapító tagja. Noha a karrierje irigylésreméltó, a magánélete nem alakult sikeresen: több tragédia is beárnyékolja a mindennapjait…

Redgrave komoly sikert aratott az Arthur király mondakörét felelevenítő Camelot című musicalben id: A Sir Lancelot szerepét alakító Franco Neróval a filmvásznon kívül is elmélyült kapcsolata, a párnak 1969-ben közös gyermeke született. Redgrave második Oscar-jelölését a tragikus sorsú Isadora Duncan táncosnőről készült filmben nyújtott alakításáért kapta, ezután Sidney Lumet a Sirály című Csehov-adaptációban rendezte, majd Richard Attenborough Ó, az a csodálatos háború című alkotásában szerepelt.
Kattints a további képekért!

A Beach Boys nevű zenekar óriási sikereket érhetett volna el, ha a tagok élete nem torkollik tragédiába: az együttest három testvér alapította, Brian, Dennis és Carl Wilson, azonban Dennist és Carlt idejekorán elragadta a sors sötét fintora.

Leadfotó: CBS via Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!