Sztárok

Újabb évtizedes sztárházasság futott zátonyra: harmadszorra adták be a válókeresetet

Majdnem 30 év házasság után elválnak Miley Cyrus szülei. Most a country-zenész Billy Ray Cyrus felesége, Tish nyújtotta be a válási papírokat, de ez már nem az első alkalom, hogy elindították a folyamatot. Eddig mindig sikerült kibékülniük, vajon most végleges a döntés?

Harmadszor kezdenek bele

Válnak Miley Cyrus szülei, Billy Ray Cyrus színész és countryénekes (ő szerepelt együtt a lányával a Disney-s Hannah Mondtana sorozatban) és Tish Cyrus producer, aki Miley menedzsere is egyben. Majdnem 29 éves házasságuknak vetnek most véget, titkos esküvőjükre 1993 decemberében került sor otthonuk nappalijában, ekkor első közös – és leghíresebb – gyermekük már egyéves volt, Miley után két további taggal bővült a családjuk: Braison 1994-ben, az énekesnőként nővére babérjaira törő Noah pedig 2000-ben született meg.

Nem ez az első alkalom, hogy a válás mellett döntenek: először 2010-ben nyújtott be keresetet Billy Ray Cyrus, kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva, de fél évvel később visszavonta azt. Legközelebb Tish határozta el magát, ő 2013-ban akart válni hasonló indokokkal, de a párnak ekkor is sikerült rendeznie sorait, párterápiára jártak és megszakították a hivatalos jogi folyamatot. Most ismét Tish cselekedett, az általa benyújtott válókereset szerint már több mint két éve nem alkotnak egy párt és nem élnek együtt az Old Town Road énekesével – írja a TMZ, hozzátéve: mivel gyermekeik már nagykorúak, az ő felügyeleti jogukról nem kell dönteni, a feleség a közös vagyonuk egyenlő elosztását kérte a bíróságtól.

A hír nem érte teljesen váratlanul a rajongókat, a szemfüleseknek már az ünnepekkor szemet szúrt, hogy Billy Ray nem szerepelt a Miley Cyrus közösségi oldalára feltöltött fotókon és videókon.

Az énekesnő az Instagramon jelentette be az örömhírt, miszerint vőlegényével első közös gyermeküket várják.

Leadfotó: David Crotty/Patrick McMullan via Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...