Sztárok

Először nyilatkozott visszavonulása óta Tóth Andi: rossz érzés ez az egész, úgy gondolom, helyem lenne ebben a szakmában

Tóth Andi is együtt bulizott a sztárokkal az idei GLAMOUR-gálán, ahova egy nem mindennapi, elképesztően szexi szerelésben érkezett. Az énekesnővel sok minden történt az elmúlt időszakban, erről pedig a Femcafe.hu-val beszélgetett az este folyamán.

Így van most az énekesnő a bejelentése óta

Csütörtök este átadták a 2023-as GLAMOUR Women of the Year díjakat a Millenáris Parkban, az eseményen pedig a hagyományokhoz híven számos hazai sztár is tiszteletét tette, akik „green carpeten" vonultak be a kamerák elé – az izgalmasabbnál izgalmasabb ruhakölteményekről készült összeállításunkat erre a linkre kattintva nézheted meg. A gáláról természetesen Tóth Andi sem hiányozhatott, aki a tőle megszokott módon most is csak úgy vonzotta a tekinteteket; bevállalós bőrszerelését tetőtől talpig szegecsek borították, a dögös outfithez pedig tökéletes választásnak bizonyult tűsarkú combcsizmája, valamint füstös szemsminkje. Az énekesnő láthatóan nagyon jól érezte magát a partin, annak ellenére is, hogy bonyolult időszakon van túl – mint ismert, nemrég egy közel félórás videóban bejelentette, hogy felhagy az énekléssel és nem ad több koncertet. Többek között a meglepő döntéséről, a visszavonulása fogadtatásáról, valamint a Sztárban Sztár zsűrijeként szerzett tapasztalatairól beszélgettünk vele a díjátadón.

tóth andi glamour gála

Amikor legutóbb beszélgettünk, még nem kezdődött el a Sztárban Sztár idei évada. Azóta lement már jó pár adás, te pedig hétről hétre beülsz a zsűriszékbe. Olyan ez az egész számodra, mint ahogyan azt előzetesen elképzelted?

Már a legelején is úgy gondoltam, hogy én leszek a legszigorúbb zsűritag, a pontszámokat tekintve pedig ez be is bizonyosodott. De ezt egyáltalán nem bánom, ahogyan azt sem, hogy vannak, akik nem mindig értenek velem egyet – mindenkinek más a véleménye, és ez így van rendben. Büszke vagyok arra, hogy zsűrizek; minden héten arra koncentrálok, hogy kinek mennyire sikerült az átváltozás, mennyire hasonlít a feladatként kapott előadóra, és csakis ezt pontozom. Hiszen mindegyik versenyző egytől egyig zseniális énekes.

A műsor debütálása előtt úgy fogalmaztál, szeretnéd, ha a közönség és a versenyzők számára sem lenne kérdés, hogy helyed van a zsűritagok között. Mi a meglátásod, szerinted sikerült ezt bebizonyítanod?

Dehogy! Van ez a mondás: haters always gonna hate (az utálkozók mindig utálni fognak – a szerk.). Tehát bármit is csinálok, mindig lesznek olyan emberek, akik nem kedvelnek és soha nem is fognak. Ettől függetlenül van egy réteg, ami a rajongóimból áll, tőlük rengeteg pozitív üzenetet kapok, amiért nagyon hálás vagyok. Viszont azoktól, akiknek eddig semleges voltam, sok olyan visszajelzést kapok, hogy igazából jó, amit csinálok, és örülnek, hogy ott vagyok. Ez pedig zseniálisan esik.

Nemrég meglepő és őszinte vallomást tettél a zenéhez fűződő viszonyodról, valamint arról, hogy visszavonulsz. Hogy vagy azóta?

Vegyesen. Nagyon hullámzó. Nem volt egyszerű meghozni ezt a döntést, pont amiatt, amiket elmondtam abban a közel félórás videóban. Ettől függetlenül most sem gondolom másképp. Nyilvánvalóan mindenkinek egy hirtelen, nem megfontolt döntésnek tűnt, pedig senki sem vette észre, hogy valójában már fél éve abbahagytam a zenélést – csak mostanáig nem jelentettem ki. Októberben volt az utolsó fellépésem, novemberben lemondtam mindent, és azóta nem volt koncertem. Tehát tulajdonképpen ez nem volt hirtelen döntés; hagytam magamnak néhány hónapot, hogy átgondoljam, hátha vissza akarok térni. Nagyon fájdalmas volt, de ki kellett jelentenem. Sajnálom, ha valaki most úgy gondolja, hogy „úristen, mi lesz velünk Andi nélkül?!”, de szerintem mindenki teljesen jól megvan Andi nélkül. És remélem, hogy ez tényleg így is marad, hiszen ez már egy fél évvel ezelőtt meghozott döntés volt a részemről.

Visszavonulásod hírére sokan reagáltak a szakmabeliek közül, egykori mentorod, Szikora Róbert is kinyilvánította erről a véleményét. Mit gondolsz arról, hogy több zenész, énekes és előadó is úgy véli, hibát követsz el?

Robi már közel 10 éve az egyik legjobb barátom, ha fogalmazhatok így. Felkeresett engem, el is mondta a véleményét, ahogyan Little G Weevil is. Viszont nagyon sok olyan ember is nyilatkozott az ügyben, aki nem ismer, és aki 10 évvel ezelőtt nem volt sehol az életemben, hogy segítsen. Mindenkinek köszönöm a pozitív visszajelzéseket, vagy éppenséggel azt, hogy szeretne látni ebben a szakmában, nekem ez jól esik. És pont emiatt rettenet rossz érzés ez az egész, mert én is úgy gondolom, hogy helyem lenne ebben a szakmában. De egyszerűen nem bírom tovább. Azt azonban szeretném elmondani, hogy ez nem segélykiáltás, nem kapaszkodás volt, hanem egy egyszerű, „kérlek tiszteld a döntésemet” üzenet. És továbbra is ezt szeretném kérni mindenkitől.

Gondolom sokat elmélkedsz mostanában a döntésedről, annak következményeiről, és persze a múltról. Van olyan dolog, amit megbántál és mai fejjel már másképp csinálnál?

Szerintem minden ember elmondhatja, hogy van, amit egyrészt nagyon megbánt, másrészt viszont úgy érzi, hogy nem lenne most az, aki, ha azt a bizonyos dolgot nem tette volna meg. Úgy gondolom, a rossz döntések megerősítenek minket, tanulhatunk belőlük. És aki szeretne tanulni, az tanulni is fog. A jó döntések pedig arra ösztönöznek, hogy még több jó, vagy éppenséggel még több rossz döntést hozzunk meg, amikből megint csak tanulni tudunk.

A Sztárban sztár kilencedik évadának első adása után sokan meglepődtek, hogy a fiatal szerelmespár, Marics Peti és Tóth Andi nem egymás mellett ülnek.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.