Törőcsik Franciska és Ember Márk felül a szerelemvonatra - egy hónap múlva jön a Demjén-film

Még tovább fokozza a várakozásokat a Hogyan tudnék élni nélküled? nagy előzetese.

Jön az év legjobban várt romantikus zenés vígjátéka

Pontosan 1 hónap múlva, december 12-én érkezik a mozikba az év legjobban várt magyar zenés, romantikus vígjátéka, a Hogyan tudnék élni nélküled?. A javarészt idén tavasszal és nyáron forgatott, Orosz Dénes rendezésében megszületett film olyan sztárok, fiatal tehetségek közreműködésével készült, mint Marics Peti, Törőcsik Franciska, Ember Márk, Brasch Bence, Márkus Luca, Kirády Marcell, Kovács Harmat, Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs és Markó-Valentyik Anna. Ráadásul többségük úgy látható benne, ahogy vásznon még soha korábban. Köszönhetően annak, hogy a Demjén-slágerek köré szőtt szerelmes, balatoni történetben ezek az örök hazai kedvencek közé sorolt dalok a szereplők saját előadásában lesznek hallhatóak az általuk bemutatott látványos, dinamikus, lehengerlő tánckoreográfiák kíséretében. Mindezekből a film ma debütáló nagy előzetese ad ízelítőt és táncra perdít mindenkit, mint ahogy ezt tette a korábbi, több mint 1 millió megtekintést elérő teaser is.

Kattints a videóra és nézd meg a film előzetesét:

Lead kép: The Orbital Strangers Project

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Utazás
Az igéző szépségű szicíliai kisvárost sok turista lepi el a főszezonban, az év egyéb hónapjaiban viszont alig-alig akad utazó, aki errefelé venné az irányt. A település most egy ragyogó akcióval...
Sztárok
Gyászol a magyar gasztronómia, mivel meghalt Horváth Rozi, aki ugyebár egy klasszikus szakácskönyvet is az emberekre hagyott, ami rengeteg háztartásban megtalálható.
Sztárok
Molnár Piroska, a Nemzet Színésze igazán szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a világot jelentő deszkákon szinte minden fontos női szerepet eljátszhatott az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor az is...
Utazás
Ha van utazási forma, mely folyamatosan a túlzsúfoltság, a túltelítettség kockázatát hordozza magában, az egészen biztosan a repülés. Ugyanakkor van egy különleges nap, amikor még ettől a kockázattól...
Sztárok
Nem sok 5 éves gyermek büszkélkedhet olyan különleges képességekkel, mint a kis Oscar.
Fashion&Beauty
Létezik egy magyar márka, ami világszínvonalú, kreatív, különleges és tesz a nőkért, a ragyogó mindennapokért, alkalmakért. Viselhetjük a darabjaikat rohanó hétköznapokon, de akár fontosabb,...