Sztárok

Hollywood egyik legragyogóbb csillaga volt a magyar származású színész: ellenállhatatlan sármjával az egész világot meghódította

Tony Curtis a filmtörténelem egyik legmeghatározóbb alakja volt, akit nemcsak kiváló tehetséggel, hanem rendkívül vonzó külsővel is megáldott a sors.

Örök legenda

Tony Curtis 1925. június 3-án született New Yorkban, szülei Mátészalkáról vándoroltak ki az Egyesült Államokba. Középiskolai tanulmányait a második világháború szakította félbe, 1943-tól a haditengerészetnél szolgált, majd leszerelése után színészetet tanult, off-Broadway színházakban lépett fel, végül 1948-ban Hollywoodba szerződött, ahol szinte azonnal rálépett a siker felé vezető útra. Tehetségét az egész szakma elismerte, a legnagyobb kritikusok is méltatták, a nők pedig egyenesen bolondultak érte, ami nem csoda, hiszen kacér mosolyával, igéző szemeivel, dús hajával és vonzó kiállásával a legsármosabb sztárok táborát erősítette. Galériánkban összegyűjtöttük a színészről készült legmutatósabb fotókat:

Tony Curtis páratlan karrierje elején főként kalandos történetek jóképű, bátor és ellenállhatatlan hőse volt. Első nagyobb szerepét 1957-ben A siker édes illata című filmben kapta, a következő évben Stanley Kramer rendező rábízta a Megbilincseltek című film egyik rabjának szerepét. Curtis Sidney Poitier oldalán bizonyíthatta sokszínű talentumát, alakításáért Oscar-díjra jelölték.
Kattints a további képekért!

Elsőre belopta magát a nézők szívébe angyali tekintetével és bájos vonásaival az 1997-es Az élet szép című háborús dráma gyerekszereplője, Giorgio Cantarini, aki aranyos kisfiúból mostanra jóképű férfivá érett.

Leadfotó: Silver Screen Collection/Archive Photos/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Nyáron sokan visszatérnek egy régi szabályhoz: ha kisüt a nap, világosítsd a hajszínedet! Éppen emiatt idén is kialakulóban van egy hajtrend, ami biztosan közönségkedvenc lesz: ez pedig a kaliforniai...
Lifestyle
Sztárok
Csikós Rózsi korának egyik legsikeresebb szubrett színésznője volt, azonban nemcsak a színpadon, hanem a magánéletben is rendkívül sikeresnek mondhatta magát. Férjével, Fényes Szabolccsal egymásnak...