Tom Hardy nemcsak szívdöglesztő színész, de már sportbajnok is! Kitalálod, melyik sportban aratta le a babérokat?

Filmjeiben nem csak eljátssza, hogy jártas a harcművésztekben.

Tom Hardy dzsúdzsucuban nyertes lett

Benevezett egy valódi küzdősportversenyre Tom Hardy brit filmsztár, és saját kategóriájában győzelmet is aratott, bizonyítva ezzel, hogy filmjeiben nem csak eljátssza, hogy jártas a harcművésztekben.

Hardy szeptember 17-én nevezett be egy brazil dzsúdzsucu versenyre az angliai Milton Keynesben egy helyi sportcsarnokban. A The Direct nevű weboldal megtalálta Hardy egyik ellenfelét, aki felidézte, hogy kissé lámpalázas lett, amikor meglátta, kivel kell majd küzdenie, de elmondása szerint a brit sztár azt mondta neki: felejtsd el, ki vagyok, csak tedd azt, amit amúgy is tennél.

A Venom, A sötét lovag: Felemelkedés, az Eredet és a Mad Max - A harag útja című filmek sztárja nemcsak részt vett, hanem győzelmet is aratott a második legmagasabb rangú - kék öves - kategóriában.

A sportesemény szervezőinek szóvivője elmondta: nagyon örültek, hogy Tom Hardy velük versenyzett. Hozzátette, mindenki felismerte a színészt, amikor megjelent, de ő nagyon szerényen viselkedett, és készségesen fényképezkedett az emberekkel.

Freddie Prinze Jr. a kétezres évek egyik legnépszerűbb férfi színésze volt, főleg a nők körében. Noha a filmsztár lassan az ötvenes éveihez közelít, fiatalkori sármjából semmit sem veszített – sőt, talán jóképűbb, mint valaha.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.