Sztárok

Kiderült: ezért kellett meghalnia Leonardo DiCapriónak a Titanicban

Hollywood történetének egyik legmodernebb, legdrágább, s egyben legmagasabb bevételű filmje az egész világgal megismertette Kate Winslet és Leonardo DiCaprio nevét. A Titanic közel 25 év után is ugyanolyan töretlen sikernek örvend, mint a megjelenésekor, ám ez még nem jelenti azt, hogy hibátlan lenne.

Tényleg szükség volt Jack halálára?

Az 1997-ben bemutatott Titanic az a film, amire túlzás nélkül mondhatjuk, hogy mindenki látta legalább egyszer az életében. Persze az már más kérdés, hogy megoszlik a nézők között a tetszés-nemtetszés aránya, no meg – mint ahogyan azt egy korábbi cikkünkben is bemutattuk – a nagy siker ellenére tele van filmes bakikkal, de az tény, hogy James Cameron mára ikonikussá vált produkciója 11 Oscar-díjat zsebelt be, a befektetett munka, valamint a rengeteg pénz pedig sokszorosan megtérült. A cselekmény szerint Rose DeWitt Bukater, illetve Jack Dawson, két különböző társadalmi osztály képviselői egymásba szeretnek a hajó végzetes, 1912-es első útján: a két fiatal tragikus története mind a mai napig képes könnyeket csalni a szemekbe, ám vannak, akik finoman szólva koránt sem elégedettek a film lezárásával, időről-időre ugyanis felmerül a kérdés, hogy valóban szükség volt-e Jack drámai halálára. Nos, mivel a nézők nagy részét még ma sem hagyja nyugodni a kérdés, Cameron úgy döntött, magyarázatot ad az egyébként logikátlannak tűnő döntésre. Részeletek a galériában!

Mindenekelőtt idézzük fel, hogyan ért véget Jack és Rose megható, ám tragikus története: a film végén láthatjuk, hogy miután a hajó elsüllyedt, a főszereplők úszni kezdenek a jeges vízben, mígnem találnak egy leszakadt ajtószárnyat, s megpróbálnak felmászni rá, azonban ez a menedék csak az egyiküknek elég.
Kattints a további képekért!

Talán nincs ember, aki ne hallott volna Edward John Smith kapitányról, aki a közvélekedés szerint hősi halált halt a Titanic nevű óceánjárón. Egyes feltételezések szerint azonban a kapitány mégsem lelte halálát a tragikus éjszakán.

Leadfotó: Facebook/ Titanic

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.
Sztárok
A TV2-nél már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.