Sztárok

Két hónap hallgatás után megtörte a csendet Szilágyi Liliána: így érzi magát jelenleg az apja által bántalmazott úszónő

Még 2020 decemberének utolsó napjaiban robbant a bomba: Szilágyi Liliána akkor megrázó vallomást tett közösségi oldalain, melyben azt állította, édesapja kislány kora óta bántalmazta őt. Egy ideje már csend honolt Lili körül, most azonban újabb írással jelentkezett, ezzel megtörve a csendet.

Ledöbbentette az országot

Az Eb-ezüstérmes úszónő, Szilágyi Liliána tavaly decemberben mindenkit megdöbbentett nyilatkozatával: egy hosszú írásban osztotta meg, hogy édesapja kislány kora óta bántalmazta őt testileg, lelkileg és szexuálisan is. „Megannyi fájdalom és küzdelem után, felállok és bármennyire is tudom, hogy egy rendkívül megosztó téma akkor is beszélni fogok róla, mert szükséges. Bántalmazott vagyok. Méghozzá egy olyan ember által akitől eredendően a legnagyobb szeretetet és elfogadást kellett volna, hogy kapjam. Bántalmazott az apám. Testileg. Lelkileg. Szexuálisan” – állt a közleményben, amelyben részletesen elmesélte, milyen abúzusnak is volt kitéve gyermekkora óta. Az ügy akkor óriási sajtóvisszhangot keltett: a legtöbben támogatásukat és együttérzésüket fejezték ki Lili felé, az ügyvédként dolgozó Szilágyi Zoltán azonban tagadta az ellene felhozott vádakat egy nyílt levélben. Állítása szerint sosem bántalmazta sem az úszót, sem Liliána húgát, sem pedig a két lány édesanyját. „Aki valóban ismer engem és Téged, az úgyis tudja az igazat. Bármit is állítasz, szilárdan kitartok a hat évvel ezelőtti elhatározásom mellett, azaz bármennyire is tönkre akarsz tenni ezért vagy azért, illetve bármennyire próbálod magadra irányítani a figyelmet: nem támogatlak tovább anyagilag sem Téged, sem édesanyádat, ennek valódi okát pedig mindketten pontosan tudjátok” – fogalmazott, majd nem sokkal később Liliána húga, Gerda is eljuttatott az Origóhoz egy nyílt levelet, amelyben apja állításait támasztotta alá. Zoltán és Gerda nyilatkozata után az úszónő még egyszer megszólalt közösségi oldalán, azóta azonban csend honolt körülötte, immáron lassan két hónapja – most Liliána egy újabb poszttal jelentkezett.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...