Sztárok

Szabó Lőrinc élete során több szerelmi háromszögbe is belekeveredett

Számára egyik sem végződött boldogan.

Szerelem miatt ment tönkre a barátság

Szabó Lőrinc a magyar líra egyik megkerülhetetlen alakja. Verseihez volt honnan inspirációt merítenie, hiszen a magánélete igencsak mozgalmas volt: fiatalkorában rengeteget éjszakázott, imádta a nőket, gyakran járt piroslámpás házakba is, mégis a szerelem volt az igazi hajtóereje. Ennek ellenére rengeteget veszített általa, például Babits Mihály barátságát és pártfogását is - olvasható az nlc cikkében. Kapcsolatuk akkor kezdődött amikor Szabó beiratkozott a Műegyetem gépészmérnöki karára, de két hét után átpártolt a bölcsészkar magyar-latin-német szakára. Első verseivel Babits Mihályt kereste meg. Az idősebb költő felfigyelt az ifjú tehetségre, tanítványává és barátjává fogadta őt. Bevezette az irodalmi életbe, bemutatta minden fontos embernek, sőt még a lakásába is befogadta a szűkös körülmények között élő Szabót. Barátságuk egy olyan nő miatt ért véget, akit mindketten szerettek.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...