Sztárok

Saját barátnője gyilkosságával vádolták a világhírű zenészt: 21 évesen túladagolta magát, utolsó kívánsága sem teljesült

Sid Vicious pár hónappal imádott barátnője halála után hunyt el, meglehetősen furcsa körülmények között.

A punk botrányos fenegyereke

A punkegyüttesek kapcsán a legtöbb ember fejében él egy sztereotípia: legyen szó férfiről vagy nőről, a színes, festett, feltűnő haj és a lakkozott körmök az alap, amihez botrányos viselkedés, drogozás és ivás társul, na meg persze a vagány, sokszor kirívó öltözködés és stílus. Sid Vicious maga volt ennek a képnek a megtestesítője: őt tartották a világ legbotrányosabb punkjának, aki viselkedésével sokak haragját, olykor utálatát kivívta. Ő volt a Sex Pixtols hírhedt basszusgitárosa, akit minden idők legvitatottabb zenészének is megszavaztak, főleg azért, mert bár gitárosként vált ismertté, a hangszeren egyébként nemigen tudott játszani, inkább csak alig. Mégsem ezt, hanem habitusát tartották sokan bicskanyitogatónak: Sid óriási karizmával, vad külsővel és allűrökkel rendelkezett, amit azonban nem előnyére fordított. Gyakran sértegette a koncertek során a közönséget, magát pedig sokszor meg is vágta, de volt olyan is, hogy az egyik fellépés közben a tomboló emberekre köpött a színpadról, az együttes Longhorn Ballroom-i koncertjén pedig a közönség soraiban álló cowboyokat ki is gúnyolta. Viselkedése csak rosszabb lett, amikor 1977-ben megismerkedett Nancy Spungennel, akivel járni kezdtek: kapcsolatuk teljesen tönkretette a Sex Pistolst, de őket is, ugyanis kis túlzással az egymás iránt érzett szerelmük és vonzódásuk okozta mindkettőjük halálát…

Sid azután lett a Sex Pistols basszusgitárosa, hogy Glen Matlock távozott a zenekarból: az együttes menedzsere többször is elmondta, ha hamarabb találkozott volna Siddel, akkor ő lett volna a Sex Pistols frontembere karizmája miatt.
Kattints a további képekért!

Az uralkodó nem hallgat tovább: úgy határozott, kitálal Harry herceggel és Meghan Markle-el kapcsolatban.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!
Sztárok
Nagyon sokáig találgatták, hogy Curtis vajon az RTL, vagy a TV2 képernyőjén fog-e feltűnni. A rapper teljes őszinteséggel nyílt meg a témában.
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.