Sztárok

Súlyos dolgokkal vádolják Shakirát. Lehet börtönbe kerül?

Shakira a spanyol bíró kezdeményezésére adócsalási per elé nézhet.

Több mint 5 milliárd forintnyi adó

Barcelona, Spanyolország - A kolumbiai énekesnő, Shakira állítólagos adócsalása ügyében indult nyomozás. A spanyol bíró csütörtökön azt javasolta, hogy az ügyet bíróság elé kell vinni, miután megállapította, hogy bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy a popsztár elkerülhette volna az állam felé fennálló adókötelezettségeit.

Marco Juberías bíró azt írta, hogy a három éve tartó vizsgálat elegendő bizonyítékkal szolgált így az ügyet tárgyaló bíró elé fogják terjeszteni. A döntés nem jogerős, így hát fellebbezni lehet ellene.

Az ügyészek 2019 decemberében vádat emeltek az énekesnő ellen, amiért 2012 és 2014 között nem fizetett be 14,5 millió euró (valmivel több mint 5 milliárd forint) adót Spanyolországban, amikor nagyrészt az országban élt annak ellenére, hogy a bejelentett lakhelye Panamában volt.

Nem az első összetűzése a törvénnyel

A 44 éves Shakira 2019 júniusában tett tanúvallomásában tagadta, hogy bármi rosszat tett volna. A PR-cége azt mondta, hogy azonnal kifizette, az elmaradt összeget, amint az adóhivatal tájékoztatta a tartozásról.

Shakirára pénzbírság és akár börtönbüntetés is várhat, ha bűnösnek találják adócsalásban. A bíró azonban eltekinthet a börtönbüntetéstől az első alkalommal elkövetők esetében, ha két évnél kevesebb időre ítélik őket rács mögé.
2019-ben az énekesnőt és Carlos Vivest egy kubai származású zenészplágiummal vádolta meg a spanyol bíróságon.

Livan Rafael Castellanos azzal vádolta meg Shakirát és Viveset, hogy az ő 1997-es "Yo te quiero tanto" című dalát plagizálták a "La Bicicleta" című díjnyertes slágerükben, amely 2016-ban a három legnagyobb Grammy Latino-díj közül kettőt is elnyert, köztük az év dalát és az év lemezét.
Shakira azt mondta a bírónak, hogy Castellanos dala semmiben sem hasonlít a La Bicicleta-ra, más a dallam, más a zene, más a téma - írja az Europa Press spanyol magánhírügynökség.

"Az én (dalom) a hazámról szól, ez egy tisztelgés a hazám - a kolumbiai Barranquilla - előtt, nem pedig Kuba előtt" - mondta Shakira az Europa Press szerint.

A bíróság felmentette Shakirát és Viveset a vádak alól, és 2019 májusában a javukra döntött.

Lead Fotó: 123rf, Forrás: USA Today

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...