Sztárok

Rúzsa Magdi: Mindig jó voltam abban, hogy egy negatív helyzetet a javamra fordítsak

Harmadszorra választották a Petőfi Zenei Díjátadón Az év női előadójának, , hamarosan megjelenik az új Karma című lemze, musicalt visz színpadra és a maga részéről semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy a világ visszaálljon a régi kerékvágásba és újra koncertezhessen - erről interjúban mesélt a Femcafe.hu riporterének.

Újra ő az év énekesnője

Teltházas koncertek, számtalan sláger és díj fűződik Rúzsa Magdolna nevéhez, akinek a hangját ezer közül is magabiztosan ismerné fel minden magyar. Hazánk ikonikus énekesnője 2005 óta aktív tagja a zenei életnek, de nemcsak a színpadon aktív, hanem a háttérmunkában is tevékenyen részt vesz, sok pályatársával ellentétben az ő albumjaira saját dalszövegei és zenéi kerülnek fel. Az elmúlt években a könnyűzene legnagyobb alakjaival dolgozhatott együtt, Presser Gáborral folyamatosan együtt dolgoznak. A szakmai visszajelzések mellett azonban a közönség megítélése is kiemelten fontos számára, éppen ezért fogadta kitörő örömmel, hogy a hétvégén már harmadszorra választották a Petőfi Zenei Díjáton Az év női előadójának.

"Fontosak a díjak, hálás is vagyok értük, de a legkomolyabb visszajelzés mindig az, hogy hány ember áll a színpadod előtt. Ha meghirdetjük, hogy lesz egy Aréna-koncert, akkor hála istennek nem kell azon izgulnunk, hogy hányan fognak jegyet váltani, mert nagyon sokan kíváncsiak ránk, szeretik a zenénket és a produkciót. Ha egy előadó jó, akkor a közönség szeretete és a szakmai visszacsatolások kéz a kézben járnak. Jelentős visszaigazolása a munkámnak az is, hogy Presser Gáborral dolgozhattam együtt egy teljes lemezen" - mondta díjazása kapcsán Rúzsa Magdi a Femcafe.hu-nak.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: Mark A. Rosta Photography

Oldalak

Sztárok
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!
Lifestyle
A Vízöntő szerelmi életében drámai változások várhatók. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Lifestyle
Most elfelejtheted a monoton EDM ütemeket, amiket a fesztiválokon hallasz. Itt a selymes vokálok, és dallamok kerülnek előtérbe.