Sztárok

A nő, aki elcsavarta Latinovits Zoltán fejét: Ruttkai Évának két nagy szerelme is volt

Ruttkai Éva Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész nemcsak a színházakat forgatta fel fenekestül, de a színészkirály, Latinovits Zoltán életét is. A két tehetség az Ilyen nagy szerelem című dráma miskolci próbáin találkozott, innen pedig már nem volt visszaút, egymásba szerettek Éva házassága és gyermeke ellenére is. Márpedig szerelmüket ők ketten nemcsak a színpadon, hanem a függöny legördülése után is megélték, amikor nem volt rajtuk a színészi álca – vonzalmukat pedig egy percre sem próbálták tagadni.

Az egyik legszínesebb magyar színésznő

Ruttkai Éva 1927 decemberében látta meg a napvilágot Budapesten, ahol aznap senki sem sejtette, hogy a kitűnő magyar színésznők sora egy újabb csillaggal bővül. Szegedi származású Russ Márk Miklós nevű apjától, és Tirolban született Podrabski Emma nevű anyjától mindent megkapott, amire vágyott – szerencsére szülei már három éves korában látták lányukban a potenciált, ekkor Éva már színpadon szerepelt, habár csak egy mondata volt, a később elhíresült „Parancsolj velem, Tündérkirálynő!”. Lakner Bácsi Gyermekszínházában együtt játszott többek között Darvas Lilivel és Somlay Artúrral is, a színészmesterségre pedig Makay Margit tanította. 1945-ben a Vígszínház igazgatója, Jób Dániel figyelt fel rá, amikor Ruttkai a Zeneakadémián egy szavalattal lépett fel, amely annyira jól sikerült, hogy le is szerződtették őt, három hónappal később pedig megkapta élete első főszerepét A hattyú című vígjátékban. Ezután játszott a Nemzeti Színházban is, valamint a Vigadóban, de sanzonok előadásában is jeleskedett filmes és színházi karrierje mellett. Bár pályája folyamatosan felfelé ívelt köszönhetően annak, hogy Ruttkai az egyik legsokoldalúbb magyar színésznő volt, és minden műfajban kiválóan teljesített, magánélete közel sem alakult ilyen egyszerűen, miközben legnagyobb álmát élhette a színpadon.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!
Sztárok
Nagyon sokáig találgatták, hogy Curtis vajon az RTL, vagy a TV2 képernyőjén fog-e feltűnni. A rapper teljes őszinteséggel nyílt meg a témában.
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.