Oroszország uralkodócsaládját lemészárolták: ilyen volt a Romanovok utolsó napja

Egyáltalán nem bántak kíméletes módon a fogságban tartott Romanovokkal, akik Oroszország utolsó cári családja voltak, haláluk pedig egyáltalán nem méltó módon érte őket.

A fényes kezdetek

A Romanov-ház Oroszország második és egyben utolsó uralkodócsaládja, amely 1613-tól 1917-ig volt a hatalmon – a Romanovok uralmának kezdeti időszakában a család mindennapjai középpontjában a vallás és az orosz szokások álltak. Alekszej cár 1636-ban költözött be a moszkvai Tyerem-palotába, ahol a család nőtagjai is éltek, a külvilágtól teljesen elzárva, gyakorlatilag az arab nőkhöz hasonlóan: az orvosok félhomályban vizsgálták őket, ha pedig úgy alakult, hogy elhagyták a palotát, csak zárt kocsiban tehették. A modernizáció hatására I. Pjotr cár törölte a nőket megkötő szokásokat és hagyományokat, II. Miklós cár idejére pedig szinte teljesen megváltoztak a Romanovok mindennapjai, habár az uralkodó elítélte a nyugatiasodást. De ki is volt pontosan II. Miklós, és mit kell tudni családjáról, valamint a rokonság utolsó, borzalmas napjáról, ami véget vetett a Romanovok uralkodásának? Cikkünkből kiderül!

Lapozz a részletekért!

Oldalak