Tündéri családi fotót mutatott Ránija: ilyen cuki a jordán királyné kisunokája, Amina

Ránija királyné nem sűrűn oszt meg a közösségi oldalán magánéleti tartalmakat, most azonban követői nagy örömére kivételt tett, és megmutatta lányát, Imán hercegnőt, valamint unokáját, a bájos Aminát.
Elragadó felvétel
Ránia Al Jászin 1970. augusztus 31-én született, és már fiatalon kitűnt céltudatosságával, nyitottságával, valamint modern gondolkodásmódjával. Felsőfokú tanulmányait Kairóban, az Amerikai Egyetemen végezte, ahol 1991-ben gazdálkodástudományból diplomázott, a megszerzett tudást pedig nem hagyta parlagon: először Jordániában helyezkedett el a bankszektorban, később pedig az informatikai világban is kipróbálta magát. Ezek az évek nemcsak szakmai tapasztalatot adtak számára, hanem megalapozták azt a gyakorlatorientált, problémamegoldó szemléletet is, amely immáron királynéként is végigkíséri a munkáját.
1993. június 10-én házasságot kötött Abdullah bin Al-Husszein herceggel, aki 1999. február 7-én Jordánia királya lett, és akitől négy gyermeke született: Husszein koronaherceg, Imán hercegnő, Szalma hercegnő és Hásim herceg. Ránia számára azonban a családi szerep sosem zárta ki a közéleti felelősségvállalást: feleségként és édesanyaként is azon dolgozik, hogy Jordánia polgárainak élete kézzelfogható módon jobbá váljon, különösen az oktatás, a nők társadalmi szerepvállalása és a gyermekvédelem területén.
Belföldön elkötelezetten támogatja az állami oktatás megújítását, az innovációt, a technológiai fejlődést és a vállalkozói szemlélet erősítését, különös tekintettel a fiatal generációkra. Hisz abban, hogy minden jordán gyermek megérdemli az inspiráló tanulási környezetet, a felkészült pedagógusokat és azokat az eszközöket, amelyek összekötik őket a világgal – az általa alapított Queen Rania Foundation for Education and Development szervezet így számos kezdeményezésen keresztül járul hozzá ezekhez a célokhoz, legyen szó tanárképzésről, digitális tanulási platformokról vagy az árva fiatalok támogatásáról. Mindeközben nemzetközi szinten Ránia a tolerancia, az együttérzés és a kultúrák közötti párbeszéd egyik legismertebb szószólója: következetesen fellép az arabokkal és muszlimokkal kapcsolatos sztereotípiák ellen, világszerte az elfogadás, a megértés hangján szólal meg, továbbá kiemelt figyelmet fordít a menekültek és a legkiszolgáltatottabb közösségek jogaira, rendszeresen látogat menekülttáborokat, és aktívan részt vesz globális döntéshozó fórumokon. Munkáját számos rangos nemzetközi elismeréssel jutalmazták, amelyeket mindig szerényen, a közös erőfeszítések eredményeként fogadott el.
Nem csoda, hogy számos rajongója akad nem csupán az alattvalói körében, hanem számos más országban is, akik pedig különösen a szívükbe zárták, mindig nagyon örülnek, amikor az előkelőség a hivatalos közösségi oldalán finom betekintést enged az egyébként féltve őrzött magánéletébe. Pont így tett a minap is, amikor közzétett egy elragadó fotót Imán lányáról, vejéről, Dzsamílról és unokájáról, Amináról; galériánkban megmutatjuk!
Leadfotó: Carlos Alvarez/Getty Images
Forrás: HELLO! Magazine



























