Sztárok

Emlékszel még a Rabszolgasors című sorozatból Isaurára? Lucélia Santos lassan 65 éves, ma már biztos elmennél mellette az utcán

Lucélia Santos 19 éves volt, amikor megismerte nevét a világ – a színésznő azóta már 64 éves is elmúlt, és bizony az idő vasfoga rajta is nyomot hagyott.

A sorozat, amit egy egész világ imádott

A Rabszolgasors című brazil televíziós filmsorozat 1976-ban hódította meg a világot: a Bernardo Guimaraes regénye alapján készült produkciót 1976 és 1977 között vetítették, és ez volt az első latin-amerikai teleregény, ami eljutott Európába, így Magyarországon is műsorra tűzték, habár az eredetihez képest jóval rövidebbre vágott változatban, ugyanis az európai nézők számára ekkor még szokatlanok voltak az ilyen hosszúságú sorozatok. A történet főszereplője Isaura volt, egy rabszolgalány, aki egy Rio de Janeiro melletti ültetvényen élt keresztanyja védelme alatt, aki megvédte őt gonosz férjétől, Almeidától. Isaurába időközben beleszeret a gróf fia, a fiatal lány szívét azonban nem ő, hanem Tobias, a szomszédos birtok ura rabolja el. Kapcsolatuk már éppen kiteljesedne, amikor Tobias gyilkosság áldozata lesz, de Isaurával is csúnyán elbánnak, így a rabszolgalány apja, Miguel megszökteti őt és egy kisvárosba viszi, ahol a lánynak új hódolója akad Alvaro személyében. Lényeg a lényeg, az Isaurát játszó színésznőnek, Lucélia Santosnak a sorozat hozta meg a hírnevet, hiszen 80 országban ismerhették meg a nézők a nevét – a Rabszolgasors befejezése óta azonban már 45 év telt el, a színésznő pedig alaposan megváltozott. Galériánkban mutatjuk, hogy néz ki ma!

Lucélia 19 éves volt, amikor megkapta Isaura szerepét - a Rabszolgasors meghozta számára a világhírnevet, a sikerrel azonban nem tudott mit kezdeni, ugyanis a sorozat után nem igen kapott már nagyobb szerepeket.
Kattints a további képekért!

Máig nem tudni pontosan, hogyan történt a tragédia 1961. április 12-én – egy biztos, az a végzetes nap egy rendkívüli karriert tört ketté.

Leadfotó: YouTube/Sorozat- és film mánia

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...