Sztárok

Így nézett ki a világ egyik legszebb nője hétköznapi tiniként – Fotó

Cserfes kamaszlány volt, most pedig a világ egyik legszexibb pasija a férje!

Miből lesz a cserebogár?

Már most is impozáns életút áll Priyanka Chopra mögött, pedig még mindig csak 38 éves a világ egyik legszebb nőjének tartott indiai származású színész- és énekesnő. 2000-ben elnyerte a Miss World címet, ami után az eredetileg légiforgalmi mérnöknek készülő lány számos ajánlatot kapott az indiai filmiparból, így bollywoodi karrierje építésébe kezdett. Hamar India egyik legjobban fizetett és legnépszerűbb híressége vált belőle, a 2010-es évektől kezdve pedig amerikai produkciókban is feltűnik. A Quantico című thriller-sorozat révén ő lett az első dél-ázsiai színész, aki egy amerikai drámasorozat főszereplője lett. Zenei karrierje során három szóló albumot jelentetett meg. Jótékonysági munkája részeként az UNICEF gyermekjogi jószolgálati nagykövete, emellett számos társadalmi ügyet támogat, többek között a környezet, az egészség és az oktatás, valamint a nők jogainak ügyét, emellett a nemek közötti egyenlőség és a feminizmus szószólója is. A Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé sorolta, valamint két évben is felkerült a Forbes a világ 100 legbefolyásosabb nőjének listájára. Igyekezetei ellenére Chopra képernyőn kívüli élete is jelentős médialefedettség tárgyát képezi. 2018-ban házasságot kötött a Jones Brothers fiúbanda legifjabb tagjával, az amerikai énekes és színész Nick Jonas-szal.

A színésznő hétfőn megosztott egy képet tini énjéről – ekkor talán még nem is gondolta, mi áll előtte. Mutatjuk!

Priyanka Chopra nevét szépségkirálynőként hallottuk először, de biztosan nem utoljára. Meghan Markle egykori legjobb barátnője szépsége napjainkban lenyűgöző, pedig kisgyerekként sokan kisfiúnak nézték.
Kattints a további képekért!

A sportolóról kétrészes dokumentumfilmet készítettek, de a végeredmény nem mindenki tetszését nyerte el.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...