Függősége felemésztette: Prince sosem tudta megbocsátani magának, amit tett

A zenei világ megkerülhetetlen alakja volt Prince, aki ikonikus dalokat és hatalmas űrt hagyott maga után.

Mindig a csúcson

Rengeteg világsztár küzd a feleslegesség érzésével - mikor a színpadi szárnyalás véget ér, hirtelen üresség lesz urrá rajtuk, ami elviselhetetlen módon bántja a lelküket. Sokan belecsúsznak emiatt abba, hogy pótszerekbe menekülnek, túl sok alkoholt vagy drogot fogyasztanak, gyógyszereket szednek vagy éppen a szexuális kalandokat hajhásszák. A fényes csillagok pedig szempillantás alatt éghetnek ki. Egy ilyen tündöklő sztárja volt az egész világnak Oscar-, Golden Globe- és hétszeres Grammy-díjas amerikai zenész, énekes és dalszövegíró, Prince, aki több mint három évtizedig volt meghatározó alakja a popzenének. A zenész 1976 és 2016 között számtalan albumot adott ki, óriási slágereket alkotott, elképesztő színpadi show-kkal és videóklipekkel kápráztatta el a közönséget. Szinte hihetetlen, hogy idén múlt négy éve, hogy már nincs közöttünk. Egy valamit nem tudott ügyesen menedzselni - ahogy a hozzá hasonló géniuszok sem - az érzelmi és magánéletét. Prince már 1984-ben is súlyos drogfüggő volt - állítja róla az Independent. Rettegett a tömegtől, ezért mindig bódító szerekre volt szüksége, hogy színpadra álljon. A sztár egykori dílere azt mondta, hogy ördögi körbe került, amiért kemény árat fizetett. Részletek a galériában!

Prince egészen fiatalon tudta, hogy zenész szeretne lenni. Az álma teljesült, de sajnos az áhított életmód hamar rémálommá változott.
Kattints a további képekért!

Nincs a legjobb formában a színész.

Leadfotó: Larry Busacca/WireImage/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.