Sztárok

Piros Ildikó és Huszti Péter elsöprő szerelme évtizedek óta töretlen: ilyen bűbájosak voltak együtt fiatalon – fotók

A mai napon ünnepli 75. születésnapját az ezerarcú Piros Ildikó: a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész pályafutása alatt sikert sikerre halmozott, mindeközben pedig a magánélete is szépen alakult, hiszen férjével, Huszti Péterrel lassan már öt évtizede kitartanak egymás mellett jóban-rosszban.

Fiatalkori fotóikról sugárzik a boldogság

Piros Ildikó 1947. december 23-án látta meg a napvilágot Kecskeméten: tehetsége hamar megmutatkozott, hiszen már négyévesen a színpadon állt, később megtanult zongorázni, s bár mindig is rajongott a versekét, kezdetben pedig irodalomtanár szeretett volna lenni, végül az érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, ahova egyből felvették – Várkonyi Zoltán osztályában végzett 1970-ben Kern Andrással, Sunyovszky Szilviával, Bodnár Erikával és Verebes Istvánnal. Már harmadévesen főszerepet játszott a Madách Színházban, aztán diplomája megszerzése után végleges szerződést kapott, tehetségének, finom szépségének, a lényéből áradó szelídségnek és tisztaságnak köszönhetően pedig hamar az ország egyik kedvence lett. Számtalan színdarabban okozott felejthetetlen pillanatokat a közönségnek, ráadásul minden téren bizonyíthatott, és nem volt olyan szerep, amiben ne lett volna kiemelkedő – klasszikus és modern drámák hősnőit formálta meg sikerrel, emellett vígjátékokban, valamint tragédiákban egyaránt szerepet kapott, de rengeteg filmben és tévéjátékban is láthattuk. Első férje Pintér Tamás kaszkadőr volt, akivel csak néhány évig volt együtt, a sikertelen házasság után azonban belépett az életébe az igaz szerelem Huszti Péter személyében, akihez hosszú évtizedek óta hűséges. Galériánkban megmutatjuk, milyen csodásan mutattak egymás mellett fiatalkorukban:

Noha Piros Ildikó nevéhez számtalan legendás szerep fűződik, a legtöbbeknek az Abigélben nyújtott felejthetetlen alakítása ugrik be elsőként – a színésznő a forgatás idején csupán harmincéves volt, s egy csapásra belopta magát a közönség szívébe Zsuzsanna nővérként. A Szabó Magda azonos című regényéből készített tévésorozat bemutatójakor már Huszti Péter felesége volt, akivel annak idején a színészet kapcsán találkozott először.
Kattints a további képekért!

Demjén Ferenc a harmadik házasságában talált rá az igazi boldogságra: az énekes több mint 30 évvel ezelőtt fogadott örök hűséget feleségének, Rebeccának, akit annak idején az Egyesült Államokban ismert meg.

Leadfotó: MTVA/ Zih Zsolt

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.