Ez a meseszép nő volt Petőfi Sándor titkos szerelme: a költő odavolt a híres színésznőért, akinek még a kezét is megkérte

Prielle Kornéliának sikerült elcsábítania Petőfit Szendrey Júliától, ám a költő egy rövid viszony után visszatért szíve választottjához, a színésznő pedig végül mással kötötte össze az életét.

Nem volt, aki összeadja őket

Petőfi Sándor 1846 őszén ismerte meg a gyönyörű Szendrey Júliát, ezzel pedig elkezdődött életének és költészetének legfontosabb korszaka, munkásságának új virágkora, hiszen olyan szerelem szövődött közöttük, amely egyáltalán nem számított mindennapinak. Petőfit és Júliát egy bálban mutatták be egymásnak, ahol hosszasan beszélgettek egymással, ezt pedig találkozók sokasága követte. Petőfi ekkor már híres költő volt, Júliának pedig természetesen tetszett a férfi érdeklődése és közeledése, ami hamarosan szerelemmé fejlődött, ám egyértelmű választ sokáig nem adott a fiatal szépség Sándornak, amitől a költő kétségek között őrlődött. Ekkortájt ismerkedett meg Debrecenben Prielle Kornélia színésznővel, a Nemzeti Színház első örökös tagjával. Kornélia, a kor ünnepelt színésznője egy előadás során a darabba szőtt ének helyett Petőfi dalát énekelte el, amire természetesen a költő is felfigyelt. Másnap Sándor azt a hírt kapta, hogy Júlia máshoz akar férjhez menni, innen indultak a bonyodalmak…

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Ady Endre harmadik, közismert múzsájáról csak kevés szó esik, pedig a költő rajongott az asszonyért, aki végül nem őt választotta férjének, hanem az irodalom egy másik jeles képviselőjét, aki mellett azonban soha nem élt boldog életet.

Leadfotó: Wikipédia/Orlai Petrich Soma

Oldalak

Sztárok
Vasárnap este kiderült, ki nyerte a Sztárban Sztár All Stars második évadát – A döntőben került sor az év televíziós bejelentésére is!
Lifestyle
Épp úgy indult ez a nap, mint oly sok hasonló, amelyiken esküvőt tartanak.
Egészség
A megfelelő folyadékbevitel alapvető, de nem mindegy, mit iszunk. Egyes italok – főleg az üdítők – hosszú távon komoly károkat okozhatnak.
Lifestyle
Új perspektívát adhat a Halaknak egy meglepő felismerés. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...