Sztárok

Pamela Anderson édeshármas közben nyitott rá Jack Nicholsonra: a színészlegenda reakciójára nincsenek szavak

Anderson új, Love Pamela című memoárkötetében emlékezett vissza a pikáns esetre.

Nem fukarkodik a frivol történetekkel

Ha egy jelentős múlttal rendelkező, széles körben ismert nemzetközi sztár memoárkötetre adja a fejét, akkor előre borítékolható a bombasiker. A karrierjük alkonyán járó hírességek körében az önéletrajz különösen népszerű műfajnak számít, hiszen nem pusztán a saját szakmai múltjukkal és magánéletükkel kapcsolatos, szerfelett izgalmas történeteket tárhatnak kíváncsi olvasóik elé, hanem adomázhatnak kollégáik, barátaik, pályatársaik pikáns, felháborító vagy épp mulatságos cselekedeteiről is. Harry herceg nemrég debütált memoárkötete, a már a megjelenése előtti időszakban botránykönyvként tételezett Tartalék remek példa arra, hogy egy ilyesfajta könyv milyen gyorsan képes felkavarni az állóvizet, és eljutni egy tágabb publikumhoz. Egyelőre nem tudni, hogy Pamela Anderson szintén a közelmúltban megjelent memoárját, a Love Pamelát mekkora érdeklődés kíséri majd világszerte, illetve Magyarországon, de az biztos, hogy a korábbi Playboy-címlaplány nem méri benne fukar kézzel a szaftos sztorikat. Egyik frivol anekdotájának főszereplője a háromszoros Oscar-díjas amerikai színészóriás, a mostanság remeteéletet élő Jack Nicholson, akivel Anderson egyszer meglehetősen intim helyzetben futott össze.

Lapozd fel galériánkat, ha kíváncsi vagy a sztori részleteire!

Új könyvében Anderson elmeséli, hogy egy alkalommal hármasszex közben kapta rajta Nicholsont a Playboy-villában - írja a Variety. A celebritás nem említ konkrét évszámot, de az "incidens" jó néhány esztendővel történhetett.
Kattints a további képekért!

A Klinika című sorozat sztárja, Sascha Hehn annak idején nők millióit bolondította magába. Az Udo doki karakterét megszemélyesítő színésznek napjainkban sem lehet oka panaszra, hiszen a hatodik X felett is sikerült megőriznie ellenállhatatlan sármját.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.
Egészség
A magnéziumhiány sokakat érint, nagyon fontos, hogy időben felismerjük a problémát és mielőbb tegyünk ellene.
Lifestyle
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a frissen sült, meleg kenyér illata járja át a házat. De tudtad, hogy van egy titkos összetevő, melynek köszönhetően nemcsak finom, de hihetetlenül puha is lesz...