Sztárok

Ördög Nóra bevallotta: Torokszorító pillanatokat élt át az Ázsia Expressz alatt

Úton a család

Ördög Nóra és családja sokat utazik, gyermekeik már most sok különböző kultúrát megismerhettek. Az ázsiai lét azonban mindig egy nagy környezetváltozást jelent, ami nem múlt el nyomtalanul, éppen ezért érhető, hogy a műsorvezető és férje az utóbbi hónapokban leginkább a pihenésre fókuszált és próbálta feldolgozni a sok intenzív impulzust, ami érte őket az út alatt.

"A forgatás után egy-két hétig azt gondoltam, hogy rossz döntés volt ezt bevállalnunk. A napokban azonban elkezdtük feldolgozni a saját anyagainkat - mert hamarosan indul a Nánázsia is a műsorral párhuzamosan, melynek extra részleteit idén rendhagyó módon a TV2 oldalain is láthatnak majd a nézők-, és most átfordult bennem ez az egész. Kint lenni sokszor borzasztóan nehéz volt, visszatekinteni már más. Ha most újra lehetőségünk lenne menni, akkor nem vagyok benne biztos, hogy egyből igent tudnánk mondani" - mesélte a Femcafe.hu-nak Nánási Pál, aki sokat vigyázott a gyerekekre, amíg Nórának forgatnia kellett.

"Két évvel ezelőtt még könnyebb volt. A gyerekek kisebbek voltak, jobban tudtuk őket koordinálni, de még fizikailag is könnyebbek voltak! (nevet) Most már nagyobbak, nem lehet babakocsizni velük, nehezebb lekötni a figyelmüket is. Egy ilyen helyzetben nem tud minden róluk szólni, hiányzott nekik a gyerektársaság és a megszokott családi rutin. A nyáron éppen ezért nem is mentünk sehova, mert ki kellett pihennünk a forgatást. A napokban azonban már Mici pedzegette, hogy mikor utazunk el valahova megint" - avatott be a kintlét nehézségeibe Nóra, aki több torokszorító pillanatot is átélt Ázsiában.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.