Bombaformában van az egykori időjós: 15 kilót fogyott Onyutha Judit, szexibb, mint valaha – Fotó

Onyutha Judit hízásának hátterében több szomorú tényező is közrejátszott, a 47 éves időjós most azonban jobban érzi magát a bőrében, mint valaha, mi pedig irigykedünk, micsoda alakja van!

Megviselte őt az elmúlt 5 év

Onyutha Judit mosolygós, kedves arca mindenkinek ismerős lehet, hiszen az egykori időjós 10 évig dolgozott a TV2-nél, ahol akkor figyeltek fel rá, mikor a csatorna egy riportot készített vele a stewardessképzésről, hiszen Judit 1998-tól a Malévnál volt légiutas-kísérő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szakemberei tehát hamar felkészítették őt, így vált belőle időjós, ám egy ideje már visszavonult a tévézéstől. Utoljára 2017-ben láthattuk őt a képernyőkön, ugyanis 2015-től két évig az ATV munkatársa volt, ahonnan elbocsátották őt. Azóta Onyutha visszavonult a nyilvánosság elől, és egy Budapest közeli településen él családjával, ahol angolt tanít – írja a HOT! Magazin. Judit elárulta, hogy meglehetősen megviselte őt az elmúlt 5 év, hiszen ez idő leforgása alatt elveszítette édesanyját, véget ért a tévézés az életében, mindezek eredménye pedig az lett, hogy a mindig csinos időjós 15 kilót szedett fel. Nyáron azonban eldöntötte, hogy vissza szeretné nyerni régi formáját, és így is lett: Judit ledobta a felesleges pluszkilókat, és jobban néz ki, mint valaha. A következő oldalon mutatjuk az előtte-utána fotót!

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
Az erdélyi származású magyar színész egy csapásra szupersztárrá emelkedett, amikor a TV2 bemutatta a Hunyadi című történelmi tévészériát. Kádár L. Gellért most a Nők Lapjának adott interjút, melyben...
Utazás
A Balaton az egeket ostromló árak és az egyre riasztóbb méreteket öltő túlturizmus miatt érezhetően veszít népszerűségéből - legalábbis a belföldi turisták körében. A zavartalan üdülésre vágyó...
Sztárok
Ferenc pápa 2023-ban misézni készült a Szent István-bazilikában, amikor megpillantott egy szegedi hajléktalanotthonban élő magyar papot, aki korábban mindkét lábát elveszítette. Az ország ekkor...
Sztárok
Kínos történet látott napvilágot a palota zárt ajtói mögül: Kamilla királyné dühtől fortyogva távozott egy vacsoráról, miután képtelen volt leküzdeni a féltékenységét.
Home&Design
Te is rendszeresen nyitva hagyod a mosógéped ajtaját, hogy az eszköz kellő mértékben átszellőzhessen, és ne jelenjen meg penész a belsejében? A döntés észszerűnek tűnik, de valójában többet ártasz...
Sztárok
Az április 21-én elhunyt Ferenc pápa oxigéntámogatás nélkül küzdötte végig a húsvét vasárnapot, és végül ez vezethetett a halálához - fogalmazott Buda Botond ideggyógyász.