Nem Violetnek hívják Blake Lively kislányát - Tiszta vizet öntöttek a pohárba

Tavaly decemberben született meg Ryan Reynolds és Blake Lively első gyermeke, de erről az örömhírről csupán január elején szerzett tudomást a világsajtó. A nagy titoktartás ellenére azonban kiderült, hogy egy kislánnyal gyarapodott a családjuk, akinek a neve Violet. Vagy mégsem?

Téves infó

A 38 éves Ryan Reynolds egy interjúban tisztázta a gyermeke nevével kapcsolatos téves információkat. A színész a „USA Today”-nek a következő választ adta arra a kérdésre, hogy valóban Violetnek hívják-e a kislányát.

„Nem, nem ez a neve. Többet ehhez nem szeretnék mondani, de nem tudom, hogyan terjedt ez el.” – nyilatkozta Blake Lively férje. A kisbaba valódi nevét sajnálatos módon nem árulta el, sőt mi több, nem is fogják. A szülői teendőkkel kapcsolatban azonban szívesen mesélt.

Apai szeretet

„Még minden olyan új az egész és alig lehet kibírni, ha hét óránál több időt kell egy huzamban távol lenni tőle. Előző héten a Sundance Filmfesztiválra kellett utaznom, és az egészben az volt az egyetlen jó, hogy végigaludhattam egy éjszakát. Számomra ez egyfajta pornografikus élmény volt.”

Ki gondolta volna, hogy a sztárpár nem alkalmaz dadust, hanem minden normál halandóhoz hasonlóan, saját maguk kelnek fel este a kislányukhoz, ők pelenkázzák és etetik?! Reynolds pedig minden egyes pillanatát élvezi: „Nem alszom túl sokat, de ez szuper. Egyszerűen csodálatos.”

Fotó: kansascity.com

Oldalak

Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...