Sztárok

Kitálalt Michael Jackson húga: ilyen viszonyban volt egymással valójában a pop királya és Janet

Jó testvérek voltak

Janet tehát karrierje szempontjából bátyja nyomdokaiba lépett, végül minden idők egyik legsikeresebb előadója lett, hiszen világszerte több mint 100 millió lemezt adott el. Csak úgy, mint testvérei, Janet is korán kezdte karrierjét, hiszen hétévesen lépett fel először színpadon Las Vegasban testvéreivel együtt, nyolcéves korától pedig apját már nem szólíthatta apának, hiszen Joseph már inkább a menedzsere volt, mintsem szerető szülője. Janet és Michael közt nyolc év volt a korkülönbség, mégis remekül kijöttek egymással egészen Janet kiskorától kezdve: a kislány már a kezdetektől felnézett bátyjára, de később ő volt az, aki feltétel nélkül, teljes odaadással és szeretettel támogatta Michaelt karrierje csúcsán is, de egész pályafutása alatt. Anyja helyett anyja volt a pop királyának, akiről egész életében gondoskodott: Jackson már a hírnév magasságaiban járt, amikor húga mindössze 14 éves volt, de még így is sok időt töltöttek együtt, Jacko pedig folyamatosan segítette Janetet abban, hogy az ő szólókarrierje is beinduljon. Janet feladatai azonban nem csupán a jó testvérlétben merültek ki, hanem abban is, hogy végig Michaellel volt a turnék során: vásárolt neki, mosott rá, de még a szobáját is kitakarította. Janet tehát tudta, mi a dolga, de korábban édesanyja is rábízta a fiút, aki arra kérte lányát, vigyázzon Michaelre. Janet egyébként a király ruhatárára is nagy hatással volt, ugyanis köztudott, hogy stílustanácsokkal látta el az énekest, hiszen remek ízléssel rendelkezett: „Ha valami fényeset, csillogót és feltűnőt viselhetett, azt nagyon szerette” – árulta el Michael halála után húga az énekes ruhatárával kapcsolatban.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...