Katalin kikészült Meghan miatt: a hercegnét megbotránkoztatta Harry feleségének döntése

Vilmosnak sem tetszett az, ami a sussexiek 2018-as esküvőjén történt, de végül mégis Harry és Meghan voltak azok, akik igazán megsértődtek amiatt, amit a walesiek tettek velük.

Óriási dráma kerekedett ebből az apróságból

Harry és Meghan 2018. május 19-én mondták ki a boldogító igent egymásnak egy nagyszabású, világraszóló esküvő keretein belül a windsori kastély Szent György-kápolnájában. A házasságkötésre emberek millió voltak kíváncsiak, ahogyan a gyönyörű arára is, aki egy Clare Waight Keller által tervezett Givenchy ruhakölteményben fogadott örök hűséget Harrynek. Egy biztos: ez volt az évtized legjobban várt esküvője, a sussexi hercegi pár idén májusban pedig már a hatodik évfordulójukat ünnepelhették. Nem ment azonban minden simán és gördülékenyen aznap, mikor Harryék egybekeltek: a fogadáson volt némi feszültség az ifjú pár, valamint Vilmos és Katalin között – utóbbiak nehezményeztek valamit, így végül szembementek Meghanék akaratával, akik emiatt iszonyúan megsértődtek a jövendőbeli királyra és királynére. Hogy mi is történt pontosan, azt galériánkból megtudhatod!

Nos, ahogyan a Mirror is írja, Harry Spare című memoárjában mesélt részletesebben is arról, hogy mennyire szomorúvá teszi őt az a tény, hogy Vilmos és Katalin soha nem tudtak igazán közel kerülni Meghanhoz, és nem kötődtek hozzá úgy, ahogyan azt a herceg remélte.
Kattints a további képekért!

Annak ellenére, hogy évek óta nem találkoztak, III. Károlynak és unokájának, Archie hercegnek van egy közös, imádnivaló szenvedélyük.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Az utóbbi időben rengetegszer merült fel Szoboszlai Dominik neve a sajtóban, de ő inkább a szerelmére koncentrált, és elvette feleségül.
Fashion&Beauty
A fenntartható öltözködés Mária dán királynő stílusjegye, s mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hosszú ideje újra és újra előveszi az egyik kedvenc ruháját.
Lifestyle
A Kos befolyásos emberekkel építhet ki kapcsolatokat. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Halakra romantikus találkozás vár a napokban. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Egészség
Nem kell azonnal a kávéhoz nyúlnod a szakértők szerint, sőt, azt inkább később kellene elfogyasztani. Íme, néhány tipp, hogy zökkenőmentes legyen a reggeli ébredés.
Lifestyle
A híradó általában ki tudja akasztani az embert, de az RTL, valamint a TV2 tudósításai is őrült nagy nézettséget generálnak.