Sztárok

Meghan Markle remekül fest 3 hónappal a szülés után, mégis óriási botrányt robbantott ki megjelenésével – Fotók

Harry herceg és neje egy harlemi iskolát látogattak meg, mégsem a nemes gesztus került a figyelem középpontjába.

Rég láttuk őket

Harry herceg és Meghan Markle rég nem mutatkozott már a nyilvánosság előtt – azóta a bizonyos Oprah-interjú óta eltűntek a figyelem középpontjából, már ami a hivatalos megjelenéseket illeti. Természetesen mindeközben rengeteget cikkezett róluk a sajtó, na meg persze a herceg részt vett Fülöp temetésén, illetve a Dianáról készült szobor leleplezésén, a párt együtt azonban nem nagyon lehetett látni. Bizonyára újabb gyermekük, Lilibet érkezése mindkettőjüket lefoglalta, de a világ már várt arra, hogy ismét felbukkanjanak valahol. Nos, ez meg is történt, pedig senki sem számított arra, hogy a Meghan mindössze három hónappal a szülés után már egy nemes ügyet fog képviselni. Pedig így történt: a sussexiek egy harlemi iskolában jártak, ahol a hercegné új gyerekkönyvéből olvasott fel a diákoknak. Természetesen nem ez keltette fel a világ figyelmét, hanem az a szett, amiben Meghan megjelent – szó se róla, Harry felesége tetőtől talpig maga volt a megtestesült elegancia és báj, a hercegné viszont sokaknál kicsapta a biztosítékot. Hiába volt gyönyörű, mindenki csak arra figyelt fel, hogy Meghan több milliós szettben látogatta meg New York szegénynegyedét, miközben az iskolába járó diákoknak otthonra és ételre sem telik.

Meghan Markle és Harry háromnapos New York-i körúton vesznek részt, melynek második napján a P3 123 Mahalia Jackson iskolába látogattak, amely otthontalan családok számára nyújt menedéket, a harlemi intézetben nem meglepő módon a gyerekek 94%-a ingyen étkezik.
Kattints a további képekért!

II. Erzsébet a leghosszabb ideje trónon lévő brit uralkodó, s élete során rengeteg – köztük ismert – emberrel találkozott már. A protokoll szigorúan előírja, hogyan kell a királynő társaságában viselkedni, azonban nem egyszer előfordult a múltban, hogy többen nagyon felbosszantották őfelségét.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.