Sztárok

Emlékszel még a Megasztár 5 versenyzőire? Így néznek ki 10 évvel a műsor után

Hogy repül az idő!

Mi van velük most?

A Megasztár 5 a TV2 zenei tehetségkutatójának volt a 2010-es ötödik évadja. Ez volt az első alkalom, hogy eltörölték a korhatárokat, és nemcsak énekesek, hanem együttesek is jelentkezhettek. A zsűriben Eszenyi Enikő, Presser Gábor, Mester Tamás és Friderikusz Sándor ültek. Többek között ebben az évadban, az első válogatón tűnt fel Szarka László ököritófülpösi biztonsági őr, aki gyenge angol kiejtéssel próbálta elénekelni a Big in Japan című slágert, amely ezután „Bikicsunájként” vált ismertté, rövid időn belül nagy népszerűségre szert téve. De hogy mi történt a széria döntőseivel? Sokan teljesen eltűntek a nyilvánosságból, másoknak viszont nagy sikert hozott a tehetségkutató, és azóta is a magyar zenei élet fontos szereplői. Összeállításunkból kiderül, ki hol tart 10 évvel a műsor után.

Patai Anna mindössze 11 éves volt, amikor feltűnt a Megasztár színpadán. A műsor után indult be igazán a karrierje: sorra kapta a színházi felkéréseket és jelentek meg saját dalai, videóklipjei, 2012-ben még könyv is jelent meg róla. 2016-ban Colors című száma bekerült az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének elődöntőjébe.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.