Sztárok

Mary-Kate Olsen egy hónapja vált el, de már egy multimilliomossal vigasztalódik

A 90-es évek egykori gyereksztárja hat évig volt egy ismert bankár felesége, most egy hírügynökség vezérigazgatójával randizik.

Nem működött a házassága

Mary-Kate Olsen neve sokak számára ismerősen csenghet, ő volt az a tündéri kislány, aki ikertestvérével, Ashley-vel megannyi szórakoztató gyerek- és ifjúsági filmet és sorozatot adott a közönségnek. Az ikerpár sosem látott sikereket ért el, Amerika első számú tinisztárjai lettek, nevük branddé vált, és már nemcsak színészként, hanem szépségipari vállalkozóként dolgoztak. Saját divat- és szépségápolási márkájuk lett, de sikereiket beárnyékolta betegségük, az anorexia. A lányok huszonéves korukra csonttá és bőrré fogytak, ráadásul szerelmi életük sem alakult a legkedvezőbben.

Mary-Kate aztán 2015-ben úgy döntött, igent mond dúsgzdag udvarlójának, az akkor 45 éves francia bankárnak, Olivier Sarkozynek, hogy magánélete kiegyensúlyozott, biztonságos terep lehessen. A házasságuk azonban 2021-ben véget ért, az Olsen-lány pedig 34 évesen került vissza a "piacra". Nos, úgy tűnik, nem sokáig marad szingli.

Lapozd fel a galériát a részletekért!

Mary-Kate Olsen és Olivier Sarkozy házassága még a pár közvetlen hozzátartozóit is sokkolta. A 34 éves, színésznőből lett divattervező és 51 éves párja azonban sokáig boldognak tűntek, tavaly viszont elhidegültek egymástól, így inkább a válás mellett döntöttek.
Kattints a további képekért!

Megjelent az előzetes Harry herceg és Meghan Markle tévéinterjújából, amit Oprah-nak adtak a közelmúltban. A trónörökös súlyos mondatokat fogalmaz meg benne: Diana hercegné élete és a saját felesége között húzott párhuzamot.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...