Sztárok

85 éves lenne: ilyen bájos volt fiatalon a magyar színésznő, szépsége beragyogta a színpadot és a filmvásznat is – fotók

Margitai Ági 2014-ben hagyott itt minket: a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész igazán bájos volt fiatalon, tehetségével és kisugárzásával mindenkit levett a lábáról.

Hatalmas űrt hagyott maga után

Margitai Ági 1937. július 12-én látta meg a napvilágot Budapesten: szülei papírhulladékkal kereskedtek, és amikor az üzlet tönkrement, tizennégy évesen dolgozni kezdett, hogy segítsen a családon, de már akkor érezte legbelül, hogy színházi pályára hivatott. Emellett vonzotta a néptánc is, a mozgásformát a SZOT Művészegyüttesben tökéletesítette – később onnan jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahova érettségi nélkül is azonnal felvételt nyert. A diploma megszerzése után nyomban rálépett a siker felé vezető útra: pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, ahol 1962-ig játszott, ezt követően pedig erősítette többek között a kecskeméti Katona József Színház, a Petőfi Színház, a Szegedi Nemzeti Színház és a budapesti József Attila Színház társulatát, 1992 és 1996 között pedig a Magyar Színészkamara ügyvivőjeként is tevékenykedett. A színésznő nemcsak kivételes tehetségével, hanem elbűvölő szépségével is lenyűgözte a közönséget, mosolyával pedig bárkit levett a lábáról. Galériánkban megmutatjuk, milyen bájos volt fiatalon Margitai Ági:

A csodálatos művésznő energikus, színes egyénisége, jellegzetes hangja drámai és vígjátéki szerepekben is kitűnően érvényesült: életművében megtalálható a Pygmalion Elizája, Anna Frank, a Ványa bácsi Szonyája és Stuart Mária, a Koldusoperának minden női főszerepét eljátszotta, kétszer volt Kocsma Jenny, egy alkalommal Polly, másik két rendezésben pedig Peacockné.
Kattints a további képekért!

Kalkuttai Boldog Teréz, közismert nevén Teréz anya nevét mindenhol ismerik a világon. Az indiai Kolkata szegénynegyedeiben végzett áldozatos munkájával az egész emberiség elismerését kivívta, azt azonban csak kevesen tudják, hogyan töltötte a fiatal éveit.

Leadfotó: MTI/ Zih Zsolt

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?