Sztárok

„Belehalnék, hogy ott a közönség, de nem lépek fel" – Így látja Majka koncertlemondását Csepregi Éva

Csepregi Éva éppen Majka előtt adott koncertet a hétvégén Fehérgyarmaton, ahol a rapper végül nem lépett fel.

Jogi útra terelik az ügyet

Vasárnap számtalan előadó megfordult Fehérgyarmaton, ahova többek között Majkát is epekedve várta a közönség, hogy hatalmas bulit csapjon. Azonban Majka és stábja a fellépés előtt – technikai problémákra hivatkozva – végül lemondta a koncertet. Helyette Curtis ugrott be, aki a rapperrel közösen jelentették be a közelmúltban, hogy úgy döntöttek, külön utakon folytatják, de a jó viszony továbbra is megmaradt köztük. Érthetően a rajongók csalódottak voltak az elmaradt Majka koncert miatt, Fehérgyarmat polgármestere pedig kijelentette, hogy mivel előzetesen kifizették a koncert díját, jogi útra terelik az ügyet. "Majka tegnap felhívott, abban maradtunk, hogy gondolkodik rajta, milyen lehetőség van a történtek orvoslására. Nem volt sárdobálás, nyilván mindenki megpróbálta a maga igazát bizonyítani, de nem a háborúskodás, hanem a megegyezés a cél. Várom, hogy jelentkezzen, addig nyilvánvalóan nem teszünk jogi lépéseket. Bízom benne, hogy valamilyen megoldás születik közöttünk és hamarosan kiderül, hogy hibázott-e valaki és ha igen, ki tartozik felelősséggel az okozott kárért" – nyilatkozta nemrég a Borsnak dr. Péter Csaba, hozzátéve: amennyiben Majka nem hibázott, jogosan tart igényt az összegre. Az üggyel kapcsolatban most megszólalt Csepregi Éva is, aki sok más előadóhoz hasonlóan szintén kocertet adott aznap este a városban.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.
Egészség
A magnéziumhiány sokakat érint, nagyon fontos, hogy időben felismerjük a problémát és mielőbb tegyünk ellene.
Lifestyle
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a frissen sült, meleg kenyér illata járja át a házat. De tudtad, hogy van egy titkos összetevő, melynek köszönhetően nemcsak finom, de hihetetlenül puha is lesz...