Sztárok

Napi 50 szerelmes levelet kapott a magyar színész, ő mégis 46 éve hűséges gyönyörű feleségéhez: Lukács Sándor elárulta házasságának titkát

Lukács Sándor és Maráczi Mária idén már a 46. házassági évfordulójukat ünneplik: a páros sok mindenen ment keresztül együtt, mégis kitartottak a másik mellett, most pedig házasságuk titkát is elárulták.

A nem mindennapi karrier története

Lukács Sándor 1972-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, és gyakorlatilag egyből a Vígszínház tagja lett, hiszen már főiskolás korában is többször fellépett ott. A siker hamar meg is jött a számára: az 1970-es évektől több magyar filmben is játszott, például a Beszterce ostromában vagy éppen az Oscar-díjas Mephistóban, de láthattuk őt a Lindában, A Hídemberben, a Magyar vándorban, valamint a Jóban Rosszban című sorozatban is. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész 1985 óta költőként is tevékenykedik, így nem meglepő, hogy a sármos Sándorért egykor a nők sorban álltak: ahogyan a Blikk is írja, a művész fénykorában volt, hogy napi 50 szerelmes levelet is kapott, ő azonban már korán rálelt az igazira Maráczi Mária sminkmester személyében, akivel még egészen fiatalon megismerkedett egy filmforgatáson. Lukács és Maráczi idén már a 46. házassági évfordulójukat ünneplik, szerelmükből pedig egy gyermekük, Máté született. A színész és máig gyönyörű kedvese a lapnak elárulták hosszú házasságuk titkát.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.