Sztárok

Végre révbe ért Lindsay Lohan: jóképű szerelme megkérte a kezét

Úgy tűnik, sínre került az egykori botrányhős élete, újabb örömhírt jelentett be Lindsay Lohan.

Eljegyezték Lindsay Lohant

Nemrég a Femcafe.hu-n volt szerencsénk beszámolni arról, hogy hosszú évek mellőzöttsége után nagy visszatérésére készül Lindsay Lohan, aki egy karácsonyi Netflix-filmben jutott újra főszerephez. A színésznő a kétezres években inkább a botrányaival keltett feltűnést, féktelen bulizásai miatt került a címlapokra, illetve a törvénnyel is meggyűlt a baja, és a rehabot is megjárta. Korábbi cikkünkben kitértünk rá, hogy bár a színésznő kétség kívül jobb formában van most, azért nem múltak el nyom nélkül a viharos évek, amit néhány fecskendőnyi botoxszal igyekezett orvosolni.

Szerencsére mindez a magánéletére nincsen hatással, hiszen vasárnap óriási örömhírt jelentett be a közösségi oldalán, miszerint dubaji származású pénzügyi szakember párja, Bader Shammas, két évnyi randizás után megkérte a kezét. „A szerelmem. Az életem. A családom. A jövőm” – írta a négy képet tartalmazó, lapozható poszthoz a 35 éves Lohan, aki gyönyörű eljegyzési gyűrűjét is megvillantotta a fotókon.

Nem ez az első alkalom, hogy a színésznőt eljegyezték: 2016-ban öt hónap randevúzás után eljegyzést kötött Egor Tarabsovval, az orosz milliomossal azonban az előtt szakítottak, hogy sor került volna az esküvőre.

Apja nyomdokaiba lépett Arnold Schwarzenegger szerelemgyereke, aki a testépítő-színész-kormányzó legjobb tulajdonságait örökölte – legalábbis ami a hasizmokat illeti, biztosan. Ezt nem akarod kihagyni!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...