Nem is gondolnád: ezeket a sztárokat tizenéves anya nevelte fel

Bár fiatalok voltak, példát mutattak későbbi sztárcsemetéiknek.

Áldozatvállalás és felelősség

Szülővé válni nem egyszerű feladat, főleg nem akkor, amikor még csak tizenéves az ember – a nyomás, ami ilyenkor gyakorlatilag még egy tinédzserre nehezedik, hihetetlenül nagy. Az emberek összesúgnak a terhes tizenéves nők mögött, mondván súlyos hibát követnek el, és tönkreteszik az egész életüket egy túl korán érkezett gyerekkel. Emellett ott van az állandó küzdelem, hogy gondoskodni kell a babáról, miközben az anyának magának is fel kell nőnie – az áldozatvállalás és a felelősség tehát óriási. A kutatások azonban kimutatták, hogy nem minden hiedelem igaz, amit a tinédzserkori terhességről és gyereknevelésről állítanak: a köztudatban lévő kijelentésekkel ellentétben ugyanis megállapították, hogy nem biztos, hogy a terhesség után a fiatal párok további nehézségekbe fognak ütközni, legyen szó akár anyagi, akár magánjellegű problémáról.

Hihetetlen anyukák

Jó néhány hírességet is fiatal szülők neveltek fel, és az ő példájuk mutatja, hogy igenis léteznek sikertörténetek, és a fiatal anyákról alkotott előítéletek nem mindig igazak. Lapozd végig galériánkat, és nézd meg kik azok a sztárok, akik köszönetet mondhatnak szüleiknek az értük hozott áldozatokért.

Selena Gomez közeli kapcsolatot ápol anyjával, Mandy Teefey-vel. A nagyon szoros kötelék több mindenben is megmutatkozik: többször is megjelentek együtt a vörösszőnyegen, és amikor Selena elérte a 100 millió követőt Instagramon, arról beszélt, hogy mennyi mindent köszönhet édesanyjának, aki mindössze 16 éves volt az énekesnő születésekor. Gomez hozzátette, nagy hatással volt személyiségére az, amin anyja korábban keresztülment. Bevallotta viszont azt is, hogy régebben anyját hibáztatta azért, amiért elvált szülők gyermekeként kellett felnőnie, felnőttkorában azonban beismerte, hogy rengeteget köszönhet anyjának, aki mindent feláldozott érte.
Kattints a további képekért!

Tolnay Klári csillogott a színpadon, de onnan lejőve is – éppen ezért nem véletlen, hogy kétszeres Kossuth-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nem csak a közönség, de a férfiak szívét is rabul ejtette.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Igazi szuperélelmiszer, ami segíti a jobb alvást és hozzájárulhat a jobb bélműködéshez. Méregtelenítő tulajdonságai, az emésztőrendszer támogatása és vitamindús összetétele miatt érdemes beépíteni a...
Lifestyle
A Bika ma partnert találhat egy fontos vállalkozás vagy projekt beindításához. Napi horoszkóp.
Sztárok
A Petőfi Zenei Díj 2020-as Életműdíjasa, Horváth Károly Charlie a Duna Családi kör című műsorának vendégeként mesélt életének változásairól, mindennapjairól és arról, hogyan őrzi meg egészségét.
Sztárok
Emma Roberts az elmúlt években többféle vajszőke színt is kipróbált, időnként némi barna árnyalattal fűszerezte meg frizuráját, 2025-öt viszont egy merész váltással indította.
Sztárok
Tavaly augusztus óta nem láthattuk együtt a sussexieket hivatalos, nyilvános eseményen, most azonban Kanadában végre megtört a jég.
Lifestyle
A gyerekek önbizalmának egyik legnagyobb rombolója nem a kritika és nem is a túlzott szigor, hanem egy harmadik, sokszor észre sem vett, apró tett. Ha kíváncsi vagy, miről is van szó, olvass tovább!