Sztárok

Kulcsár Edina családjában rendhagyó lesz az idei karácsony

A gyönyörű szépségkirálynő hét hónappal ezelőtt adott életet második gyermekének, levezényelt egy költözést és mellette koordinálta saját vállalkozását is. A koronavírus-járvány miatt semmi nem úgy alakult, ahogy elképzelte, mégis izgatottan várja az első olyan karácsonyt, ahol már négyesben ülhetik körbe a fenyőt.

Nehéz éven vannak túl

Hat évvel ezelőtt a világ legszebbjei között vonult elegáns léptekkel, ma már feleség, kétgyerekes édesanya és sikeres vállalkozó. Kulcsár Edina 2014-ben lett a Miss World Hungary cím birtokosa, majd második lett a Miss World szépségversenyen, amivel az utóbbi évtized legeredeményesebb szépségének számít. Bár a mai napig boldog nosztalgiával tekint vissza a modellévekre, anyaként és vállalkozóként találta meg igazán önmagát. A koronavírus-helyzetet több fronton is kihívásként élte meg, de gyermekei sokat segítettek a stresszoldásban.

"Az idei év nagyon nehéz volt, de ez szerintem mindenkire igaz. Aggódtunk az idősebb családtagjainkért és minden szükséges óvintézkedést betartottunk. Mint ahogy mindig, csak a pozitív gondolkodásba tudtam menekülni és ahogy korábbi nehezebb szituációkban, most is nagyon sokat segített. A gyerekeket szerencsére nem viseli meg a helyzet, mert bár nem tudnak játszóterezni, vagy a családdal több időt tölteni, ők még olyan picik, hogy nem fogják fel mi történik körülöttük. Inkább azt mondanám, hogy nekünk nagyon sokat segítenek a gyerekek, legalábbis mentálisan mindenképp, mert ha elkezdünk velük játszani, annyira kiül a boldogság az arcukra, hogy hirtelen elfelejtem, mi is zajlik kint a nagyvilágban" - fogalmazott riporterünknek Kulcsár Edina.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...