Sztárok

Felnőtt A Kör ijesztő kislánya! És gyönyörű! - Fotók

Másfél évtizede már, hogy a mozik bemutatták A Kör című amerikai horrofilmet.

Legendás történet

Már a történet sem volt hétköznapi: előkerült egy videókazetta, amin rémálomszerű képeket lehet csak látni. Azonban, ha valaki megnézi, megcsörren a telefonja, a vonal végén pedig azt állítják, hét nap múlva meghal. Rachel Kelle újságírónőhöz eljutott a legenda, amelyet kételyek között fogadott, de egyszerre hal meg két tinédzser, akik hét nappal korábban látták a filmet, így előtör belőle az oknyomozói vénája. Rachel a nyomozása során jut el egy kislányhoz, Samarahoz, akit örökbe fogadtak, majd megöltek a szülei. Hamar ki is derül, a kislány szelleme felelős a halálesetekért.  

Élete szerepe

Az ijesztő karaktert alakító kislány ma már érett nő és gyönyörű! Daveigh Elizabeth Chase-Schwallier még mindig csak a huszonnyolcadik életévét töltötte be, filmes karrierje azonban már nyolc éves korában elindult. Az oregoni származású lány televízióműsorokban bukkant fel először, mielőtt megkapta volna azt a szerepet, ami világhírnevet hozott a számára. Richard Kelly kultuszfilmjében, a Donnie Darko-ban kapta meg Samantha karakterét, alig tizenegy éves volt ekkor. Majd alig egy évvel később jött A Kör és Samara Morgan szerepe. 

Gyönyörű

Ez a karakter az, ami máig a leghíresebb szerepe a fiatal színésznőnek, aki természetesen a film folytatásában is megkapta a lehetőséget, hogy Samaraként kegesse halálba a főszereplőket, őrületbe pedig a film szerelmeseit. De ennek már jó másfél évtizede. Elizabeth Chase azóta már felnőtt. A 28 éves lány azóta is színésznőként keresi a kenyerét, de ma már csak kisebb filmekben kap szerepet. Egy valamit azonba nyugodtan kijelenthetünk: gyönyörű.

A 35 éves Cheryl mintha nem találná önmagát, legalábbis a jelenlegi külseje erre utal, ugyanis egyre rosszabbul néz ki.

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A TV2-nél már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.
Utazás
Jurij Alekszejevics Gagarin elsőként jutott el az űrbe, de a halálát a mai napig rejtély öleli körül. A körülményeket később az egyik kollégája tisztázta.
Sztárok
A Mellékhatás című thrillersorozatban nyújtott fenomenális alakításáért idén ismét Sztarenki Dórának ítélték a Televíziós Újságírók Díját legjobb színésznő kategóriában. 2021-ben vehette át először a...