Sztárok

Koltai Róbert párkapcsolatáról vallott: „Ez egy sírig tartó szerelem”

A színész példája is bizonyítja, hogy soha nem késő újrakezdeni.

Ismét rátalált a boldogság

Koltai Róbert négy évtizeden keresztül élt együtt kolléganőjével, Pogány Judittal, akivel tíz éve ért véget a kapcsolatuk. Hivatalosan még nem váltak el, közös fiuk és unokáik egy életre összeköti őket. A Jászai Mari-díjas magyar színművész, filmrendező sok mindenen ment keresztül, mégis szerencsésnek vallja magát, hiszen pár évvel ezelőtt ismét rátalált a boldogság Gaál Ildikó, rendező oldalán, akivel a munkában és a magánéletben is megtalálta a társát. A páros a HOT! magazinnak mesélt a kapcsolatukról.

Egy darab kapcsán találkoztak, amit mindketten színre vittek. „Tolsztoj hozott össze Robival. Mindketten megrendeztünk egy, a Kreutzer szonáta című kisregényből készült színpadi átiratot. Elmentem a Tháliába megnézni az övét, amelynek Végállomás volt a címe. Utána gratuláltam, bemutatkoztunk egymásnak. Másnap még küldtem neki egy sms-t, utána felhívott, és attól a naptól kezdve mindennap órákig beszélgettünk. Majd ő is megnézte az én rendezésemet, de azt már személyesen, élőszóban beszéltük át” – mondta el Ildikó.
Kattints a további képekért!

Az örömhírről az Instagram-oldalán számolt be a népszerű műsorvezető.

Leadfotó: TV2 / Mokka

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...