Sztárok

Meglepő dolgot találtak Kobe Bryant boncolási jegyzőkönyvében: ezen múlt valójában a kosárlabdázó élete

Több mint két éve már, hogy a világhírű kosárlabdázó és 13 éves lánya egy tragikus baleset következtében 2020. január 26-án délelőtt életét vesztette 7 másik emberrel együtt. Halálukat illetően azóta is számos teória kering, hogy mi okozhatta pontosan a balesetet.

Egy mesés karrier és egy boldog élet vége

Kobe Bryant dobóhátvédként évekig az Észak-amerikai Profi Kosárlabdaligában (NBA) játszott, majd 1996 és 2016 között a Los Angeles Lakers játékosa volt. Az olimpiai bajnok amerikai kosárlabdázó karrierje tehát egész egyszerűen mesésen alakult, olyan pályafutása volt, amiről sokan még csak álmodni sem mernek, emellett pedig az is megadatott neki, hogy a legnagyobb boldogságban éljen feleségével és négy lányával. A varázs azonban nem tartott sokáig: 2020. január 26-án ugyanis Kobe 41 évesen, lánya, Gigi pedig 13 évesen életét vesztette egy helikopter balesetben 7 másik emberrel együtt. A kosárlabdázóval utazott még gyermeke egyik csapattársa és annak szülei is Kobe akadémiájára, a Mamba Academyre meccset nézni, amikor a helikopter lezuhant Calabasas felett, állítólag a ködös időjárás miatt, a gép pedig a hegyoldalba csapódott. A helikopter egy Sikorsky S76 típusú gép volt, amivel Kobe addig már számtalanszor utazott saját meccseire, de korábban sosem volt vele probléma – a játékost a baleset óta gyászolja az egész világ, valamint felesége és három gyermeke, akik teljesen összetörtek Kobe és Gigi elvesztése miatt. A rajongók szintén nem tudják feldolgozni és elhinni, hogy Mamba nincs többé, a boncolás során pedig az is kiderült, mi okozta a kosárlabdázó halálát.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...