Sztárok

Ő Kern András ritkán látott felesége: a színművész több mint negyven éve kitart Judit mellett – fotók

Kern András évtizedek óta egyetlen nőért rajong: Judit olyan, akár Columbo felesége, hiszen kerüli a nyilvánosságot, korábban azonban elmesélte, hogyan indult a közös történetük.

Örök szerelem

Kern András 1948-ban látta meg a napvilágot Budapesten: mindössze hétéves volt, amikor megismerkedett a filmek és a színjátszás világával, de az első szerepére sem kellett sokat várnia, hiszen tíz esztendősen már a Kaland az állatkertben című filmben játszott. Az országos ismertséget az 1962-es Ki mit tud? hozta el számára, hiszen ekkor tűnt fel a paródia-számával, melyet osztálytársával, Pintér Gáborral adott elő. Onnantól kezdve pedig már nem volt megállás a siker felé vezető úton: három évvel később – még mindig csak 17 évesen – egy barátjával forgatott filmje, a Mi lesz? elnyerte a XIII. országos amatőrfilm-fesztivál fődíját. 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahonnan a Vígszínházhoz szerződött, melynek azóta is a tagja – ám nemcsak a társulathoz, hanem szíve választottjához is ugyanilyen hűséges, hiszen Judittal több mint negyven éve alkotnak egy párt. Részletek a galériában!

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Kern András kivételes karrierutat járt be: több mint ötven film, számos televíziós műsor és színházi darab jelzi a nevét, tehetségét pedig mind a mai napig kamatoztatja, és továbbra is aktívan dolgozik.
Kattints a további képekért!

Hofi Géza mindössze 23 éves volt, amikor kimondta a boldogító igent első feleségének, Vnoucek Margitnak. Rajongásig imádták egymást, szerelmüknek pedig végül az asszony halála vetett véget.

Leadfotó: MTVA /Zih Zsolt

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...