Kate Moss 23 éves húga olyan dögös, hogy meztelenül sem fél megmutatni magát - Fotó

Úgy tűnik, a bomba test és a szépség a családban maradt.

A génlottó nyertesei

A Moss-családban valami elképesztő genetika öröklődik: a 47 éves angol szupermodell, Kate hihetetlen magasságokig jutott a divatszakmában, most pedig lányáért harcolnak a legnagyobb márkák, aki már át is vette a kifutón a stafétát édesanyjától. Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, a 19 éves Lila egy éve állhatott először kifutóra, akkor a Miu Miu showján mutatta meg tehetségét, idén pedig a Richard Quinn-bemutatón lejtett végig, ahol Kate a közönség soraiból szorított gyönyörű lányának. Nos, érdemes vetni egy pillantást a másik Moss-lányra, Lottie-ra is, aki inkább szexi, amihez társul egy bájos arc is, de nem a klasszikus értelemben vett manökenek közé tartozik, mint nővére, Kate. A 23 éves Lottie is modellkedik, de ő inkább divatmodell, nem pedig a kifutók sztárja, valamint Instagramon is imádja őt az internet népe, többek között igen szexi, sokat mutató fotói miatt. Lottie ugyanis egyáltalán nem szégyellős, bájait rendszeresen megosztja követőivel, sőt mi több, még az OnlyFans nevű oldalon is fent van, ahol fizetni lehet erotikus képeiért. Galériánkban mutatunk egy kis ízelítőt a pikáns fotókókból!

Haladjunk szépen sorjában: ő itt Kate Moss, akit a Storm Modellügynökség alapítója fedezett fel egy repülőtéren, amikor Kate még csak 14 éves volt. Bár Kate nem volt elég magas, illetve arca sem volt tökéletes, sem pedig alakja, az 1990-es évek egyik legkeresettebb modelljévé vált egyedi vonásai miatt.
Kattints a további képekért!

Kamarás Ivánról, a Mintaapák című sorozat színészéről és a Dancing with the Stars legújabb szériájának egyik versenyzőjéről csak kevesen tudják, hogy két fiú, Igor és Zalán édesapja, akik immáron kész férfiak, és rendkívül hasonlítanak apjukra, főleg Zalán. Mutatjuk, mennyire!

Leadfotó: Profimedia-RedDot

Oldalak